A szeretettel végzett cselekedetek és a „gyermekké válás” fontosságára hívta fel a figyelmet szentbeszédében Szilvágyi Zsolt püspöki helynök, temesvár-józsefvárosi római katolikus plébános szerda este, az arad-ségai Lisieux-i Kis Szent Teréz plébániatemplom búcsúünnepén.
Október 1-jén tartják a ségai templom védőszentje, Kis Szent Teréz karmelita rendi apáca (Alençon, 1873. január 2.–Lisieux, 1897. szeptember 30.) ünnepét, és Király Árpád főesperes, helyi plébános felkérésére az ez alkalomból bemutatott szentmise főcelebránsa az aradi származású Szilvágyi Zsolt atya volt.
A kanonok és józsefvárosi plébános, püspöki helynök legutóbb 22 évvel ezelőtt, még ifjúsági lelkészként misézett a ségai templomban – idézte fel bevezetőjében, örömmel nyugtázva azt, hogy „akik akkor gyermekként jelen voltak, ma jó szülők”.
Szentbeszédében a főcelebráns atya a fiatalon elhunyt, testi-lelki betegségtől gyötört, de Istenért naponta áldozatot hozó Kis Szent Teréz életét állított példának, és arra szólította fel a híveket, hogy mindennapi cselekedeteikben, munkájukban, hivatásukban, a tanulásban, a családban és az emberi kapcsolatokban a szeretet, a gyermeki odaadás vezérelje őket.
„Keressük a »kis« utat, hozzunk áldozatokat, és imáink meghallgatásra találnak” – mondotta Szilvágyi Zsolt atya.
A szentmisén közreműködött a temesvár-józsefvárosi plébánia Szeretethangok ifjúsági és gyermekkórusa, akiknek szolgálatát Király Árpád marosi főesperes, ségai plébános köszönte meg, csakúgy, mint az oltártestvérek szolgálatát, és természetesen mindenkinek köszönetet mondott, aki segítette a búcsúünnepség megszervezését, de elsősorban Istennek adott hálát.
A liturgia végén Szilvágyi Zsolt atya azzal a Máté evangéliumából vett példázattal bocsátotta el a híveket, hogy ha „olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.”
Forrás: www.aradihirek.ro
Fotó: https://www.facebook.com/aradsega















