Pál József Csaba megyés püspök idei bérmaútjának első állomása a Lippai Római Katolikus Plébánia volt, amelynek pasztorációját Ion Cădărean lelkipásztor látja el. Az ünnepi szentmisét május 14-én, vasárnap 11 órai kezdettel mutatta be a főpásztor, aki 10 órakor a lippai, saroltavári, temesfüvesi, szépfalui és temeshidegkúti közösségekből érkezett 22 bérmálkozóval találkozott, hogy elbeszélgessen velük és válaszoljon a fiatalok kérdéseire.
A szentmise kezdetén az egyházmegye főpásztorát Ion Cădărean helyi plébános üdvözölte. A liturgia keretében Pál József Csaba püspök a következő szavakkal kérte a Szentlélek kiáradását a bérmálkozókra: „A Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá Krisztushoz, az Isten Fiához”.
A keresztségi ígéret megújítása és a hitvallás után a jelöltek bérmaszüleik kíséretében felsorakoztak a főpásztor előtt, aki homlokukra krizmával keresztet rajzolt a következő szavak kíséretében „Vegyétek a Szentlélek ajándékának jelét”.
A liturgia zenei szolgálatát a Szent György széksegyház Exultate énekkara látta el Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezetésével.
Az ünnepi szentmise végén a bérmálkozók köszönetet mondtak az egyházmegye püspökének, aki főpásztori áldásban részesített minden jelenlévőt. A Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt szép templomban ezúttal nemcsak a fiatalok szülei és bérmaszülei, hanem sok hívő is részt vett a szentmisén.
A liturgiát követően a megyés püspök szívélyes légkörben együtt ebédelt a megbérmált fiatalokkal.
Mint azt Ion Cădărean plébános elmondotta, 90 évvel ezelőtt, 1933. május 14-én Dr. h.c. Augustin Pacha püspök felszentelte a lippai templomot. Ezen a napon tehát kettős ünnepet tartott a közösség. Ugyanakkor 20 évvel ezelőtt a székesegyház Exultate kórusa részt vett a lippai templombúcsún, amelyet a hegyvidéki főesperesség akkori főesperese, Pál József Csaba jelenlegi megyés püspök celebrált.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: Loredana Drăgoi