A romániai katolikus püspökök az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta először találkoznak a Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) ülésén – olvasható a Bukaresti Főegyházmegye sajtóközleményében.
Szeptember 20-22. között a Bukaresti Római Katolikus Érsekség szervezésében kerül sor a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia plenáris ülésére, amelynek a ciofliceni-i kármelita kolostor ad otthont. A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Aurel Percă bukaresti érsek és metropolita vezetésével és a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett zajló megbeszéléseken csaknem mindegyik római katolikus és görög katolikus püspök jelen lesz.
Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta ez az első plenáris ülés, amelyen a főpásztorok személyesen is részt vesznek. A Bukaresti Római Katolikus Érsekség területén utoljára 2019. április 10-12. között Ciofliceni-ben ülésezett az RKPK, az utolsó ülésre pedig, amely a püspökök fizikai részvételével zajlott, 2019. szeptember 25-27. között került sor Nagybányán.
A jelenlegi ülés központi témáját a püspöki szinódus képezi, amelyet 2023. októberében tartanak Rómában a katolikus világ főpásztorainak részvételével. A szinodális út első szakasza a helyi egyházakkal való konzultáció, ez a folyamat 2021 októberében kezdődik és 2022 áprilisában ér véget. A RKPK ülésének másik fontos napirendi pontját a romániai katolikus Egyház életét érintő konkrét helyzetek képezik.
Az ülés első napján jelen lesz Giampietro Dal Toso érsek, a Pápai Missziós Művek elnöke, aki az Egyház missziós szolgálatának fontosságáról, valamint a a Pápai Missziós Művek és az Egyház helyi struktúrái közötti együttműködésről értekezik. A plenáris ülés utolsó napján meghívottként részt vesz Youssef Absi görög melkita pártriárka, aki a Közel-Keleten élő keresztények helyzetét ismerteti.
A résztvevő püspökök szeptember 21-én, kedden 18.30 órakor a bukaresti Szent József érseki székesegyházban szentmisén vesznek részt, amelynek főcelebránsa Aurel Percă bukaresti érsek és metropolita, a RKPK elnöke.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia évente kétszer ülésezik, kifejezve a helyi Egyház egységét és a Szentatyával, Szent Péter utódával való közösséget.

(Fordítás: a Temesvári Püspökség sajtóirodája, fotó: www.facebook.com/stiriARCB)