Emlékeznek még?… Az új kaland – hivatalos nevén a 2025–2026‑os tanév – szeptember 8‑án, Szűz Mária születésének ünnepén a temesvári Szent György‑székesegyházban ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Virágok, énekek, új tankönyvek és osztálytársak, illetve a „régi” társak viszontlátásának öröme töltötték meg a templomot. Az azóta eltelt három és fél hónapban a növendékek számos élménnyel gazdagodtak, sok kihívással szembesültek, és új ismeretekre tettek szert. Vannak, akik most kötik össze szavakká az első betűket, mások már az érettségire készülnek.
Tanulni azonban nem csupán könyvekből és számítógépekből lehet.
Azok a fiatalok, akik szeptember 20‑án Csanádon önkéntesként részt vettek az ősi csanádi püspökség megalapításának 1000. évfordulójára való felkészülésként szervezett Egyházmegyeközi Ifjúsági Találkozón, megtapasztalták, mit jelent a felelősség, hogy mindenki munkája számít, és hogy a három utód-egyházmegye – Szeged‑Csanád, Nagybecskerek és Temesvár – fiataljai számára a hit ezeréves története nem csupán örökség, hanem ösztönzés is a jövőre nézve.
Az októberben, a St. Gerhards‑Werk Stuttgart meghívására szervezett egyhetes baden‑württembergi tanulmányúton részt vevő diákok új ismeretekkel gazdagodtak, és közelebb kerültek Nyugat‑Európa valóságához.
A Zöld Hét keretében a tanulók több kiránduláson vettek részt – például Orsován, Gyulafehérváron és Zsibón –, valamint olyan tevékenységeken, amelyek során megismerték a környezet és a természet, mint az Isten által teremtett világ iránti felelősséget. Novemberben a csáki ifjúsági találkozón Szent Mártonról és a libahajtás hagyományáról tanultak a növendékek, Dettán pedig Krisztus Királyt és az Ifjúság Világnapját ünnepelték. Decemberben a karácsonyi vásárra való felkészülés jegyében szervezett négy kézműves workshop, adventi gyertyagyújtások és hajnali roráté szentmisék kínáltak alkalmat a közös munkára és imára. A „Circuit 89” vetélkedő keretében a tanulók a temesvári forradalom történetével ismerkedtek meg.
A Gerhardinum néhány diákja részt vett a Temesvári Római Katolikus Püspökség Hivatásgondozó Központja által szervezett hivatástisztázó találkozókon, valamint a Gyulafehérvári Incarnatæ Sapientiæ Papnevelő Intézet nyílt napján, amelyeket a papi hivatás iránt érdeklődő IX–XII. osztályos fiatalok számára rendeztek. Élményükről maguk számoltak be:
„Idén november 21–23. között került sor a Gyulafehérvári Incarnatæ Sapientiæ Papnevelő Intézet nyílt napjaira, amelynek mottója: „Gyere és győződjél meg róla!” (Jn 1,46). A Pre-Szemináriumi találkozónak több célja is volt: egyrészt az, hogy az azonosan gondolkodó, vallásos, esetlegesen hivatást érző fiúk találkozzanak, megismerjék egymást, másrészt pedig, hogy bepillantást nyerjenek a kis- és nagyszeminárium mindennapi életébe, hangulatába.
A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból Iakab István tanár kíséretében két tanuló vett részt a találkozón: Zöld Péter, a IX.B osztályból és Feier Alin, a X.A osztályból. A három nap alatt a diákok tartalmas lelki programokban vettek részt, ismerkedtek a szatmári, a nagyváradi és a gyulafehérvári egyházmegyék fiataljaival. A közösen végzett imák, szentségimádások, előadások, beszélgetések, műhelymunka és nem utolsósorban a szentmiséken való közös részvétel töltötték ki ezt a három lelki napot.
A találkozó végén a fiatalok fáradtan ugyan, de lelkileg feltöltődve érkeztek haza.” Zöld Péter, IX. B osztály
„A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban tartott papi hivatástisztázó lelkigyakorlat számomra nagyon mély élményt nyújtott, segített közelebb kerülni Istenhez, és jobban megérteni, mit jelent meghallani a hívást. Az imádságos légkör, a reflexió, a pihenés és az őszinte beszélgetések éreztették velem, hogy egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, amit Isten készített számomra. A belső csend és világosság ideje volt ez, amely megerősítette bennem a vágyat, hogy még közelebbről kövessem Őt.” Feier Alin Cristian, X. A osztály
„A hivatástisztázó lelkigyakorlat egyedülálló élmény volt. A kapcsolat Istennel, a lelki béke és a közösség élménye olyan érzés, amit eddig még nem tapasztaltam. Nagyon szép pillanatok voltak, amelyek tetszettek és emlékezetesek maradnak számomra.” Brindau Matei, X. A osztály
A tanév első hónapjai gazdag tapasztalatokkal ajándékozták meg a Gerhardinum Líceum tanulóit. Bízunk benne, hogy a folytatás is ugyanilyen gyümölcsöző lesz számukra.
A temesvári Püspökség sajtóirodája







