Szeptember 22-én, vasárnap Lucian Mureșan bíboros, görögkatolikus nagyérsek átadta Silviu Vexler és Ovidiu Ganț parlamenti képviselőknek a Vatikáni Pius Rend nagykeresztje és csillag kitüntetést a görögkatolikus egyházért végzett tevékenységükért. Az ünnepségen részt vett Giampiero Gloder érsek, Romániába és a Moldovai Köztársaságba kinevezett apostoli nuncius, Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök és Cristian Dumitru Crișan gyulafehérvár-fogarasi segédpüspök.
A nemzeti kisebbségek két képviselője, Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum részéről, és Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a kezdeményezője annak a törvénynek, amely 2025-öt „Iuliu Hossu bíboros évének” nyilvánítja, és amelyet a román parlament 2023. szeptember 26-án fogadott el.
A görögkatolikus főegyházmegye által ebből az alkalomból rendezett fogadáson Giampiero Gloder nuncius gratulált a két képviselőnek a Szentszék által világiaknak adományozott legjelentősebb kitüntetéshez: „Aki ezt megkapja, az a pápa közeli munkatársa. Ez a hála jele az Önök közreműködéséért, és kérem, fogadják ezt a Szentszék „köszöneteként”.
Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum képviselője a képviselőházban elmondta: „Nagy megtiszteltetés a Szentszék és Lucian Mureșan bíboros részéről. Az a megtiszteltetés is ért, hogy segíthettem Silviu Vexler barátomnak a 2025-ös esztendő „Iuliu Hossu bíboros évvé” nyilvánításáról szóló törvény lépéseiben. Ez egy politikai törekvés volt, amelyet a romániai görögkatolikus egyház iránti tiszteletem jeléül tettem, elismerésül mindazért, amit ez az egyház a román nemzetért tett, beleértve minket, kisebbségieket is, hogy ezt a szellemi és fizikai területet közelebb vigyék a nyugati világhoz. A görögkatolikus egyház elődeinek hozzájárulása döntő jelentőségű Románia és a románok számára. A görögkatolikus egyház hozzájárulása nélkül ma nem beszélhetnénk Romániáról”.
Silviu Vexler parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke nevéhez fűződik az a javaslat is, amelynek értelmében Iuliu Hossu bíborost terjesszék fel „a Világ Igaza” elismeréső címre a holokauszt idején a Kolozsváron élő zsidók megsegítésében és megmentésében tanúsított tetteiért. Silviu Vexler a történelem e fontos részleteiről beszélt a balázsfalvi fogadáson:
„Nekem és a romániai zsidó közösségeknek nagyon baráti a kapcsolatunk a görögkatolikus és a római katolikus egyházzal, és a gesztus, amit tettem, hálából és köszönetből fakad, amiért Boldog Iuliu Hossu a holokauszt idején bátran segített a zsidó közösségnek. Életét kockáztatta a zsidók megmentéséért. Iuliu Hossu bíboros történetének újrafelfedezése mögött nem az én ötletem áll. Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök és Cristian Dumitru Crișan gyulafehérvári-fogarasi segédpüspök, Iuliu Hossu püspök utódai vetették fel. Nekünk csak az a célunk, hogy továbbra is megőrizzük és megvédjük ezt a történetet, amelynek főszereplője Boldog Iuliu Hossu”.
A Vatikáni Pius Rend nagykeresztjét IX. Piusz pápa alapította 1847-ben, és II. János Pál pápa 1993-as reformja szerint a Szentszékért szerzett kiemelkedő érdemekért adományozható lovagi rangban világiaknak.
Ovidiu Ganț romániai német parlamenti képviselő a Bánságból származik, és többször is támogatta a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye fontos projektjeit, mint például a máriraradnai épületegyüttes felújítása, a temesvári Szent György római katolikus székesegyház, valamint a szentannai plébániatemplom felújítása, a temesvári püspöki székhely rehabilitációs projektje, amelyek az egyházmegyében és Temesváron találhatók, és amelyek nem csupán a német nyelvű katolikus közösségek számára jelentenek segítséget. A Temesvári Római Katolikus Püspökség örömmel vette tudomásul Ovidiu Ganț és Silviu Vexler úr kitüntetését.
„Ez a kitüntetés nagy megtiszteltetés a német kisebbség számára, és egyúttal elismerése annak a munkának, amelyet Ovidiu Ganț képviselő a román parlamentben végez, és amely nem korlátozódik közösségünk érdekeire” – mondotta Dr. Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Szövetség elnöke.
Szerkesztette
a temesvári Püspökség sajtóirodája
a gyulafehérvár-fogarasi egyházmegye sajtóirodájának közleménye alapján
(Balázsfalva)
Fotó: A gyulafehérvár-fogarasi egyházmegye sajtóirodája / Romániai Német Demokrata Fórum