Ez év március 15-én, Magyarország nemzeti ünnepén, Áder János köztársasági elnök több egyházi személy munkásságát ismerte el állami kitüntetéssel. Közöttük volt a temesvári egyházmegye két lelkipásztora: a magyar katolikus közösség körében végzett példaértékű szolgálata elismeréseként Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök, temesvár-józsefvárosi plébános és az erdélyi magyarság megmaradása, valamint kulturális és hitbeli értékeinek megóvása iránt elhivatott, több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Király Árpád arad-ségai plébános. Mindkét lelkipásztor a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.
Az elismerések ünnepélyes átadására május 26-án, szerdán délben került sor a temesvári Püspökségen. A díjakat Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul nyújtotta át Szilvágyi Zsolt püspöki helynöknek és Király Árpád arad-ségai plébánosnak. Az ünnepségen részt vett Pál József Csaba megyéspüspök, Roos Márton ny. temesvári püspök, az aradi RMDSZ szervezet képviseletében Bognár Levente városi tanácsos, az egyházmegyés lelkipásztorok csoportja és számos meghívott. A két kitüntetett lelkipásztor munkásságát Bakó László püspöki titkár és Kapor János kisjenői plébános méltatta.
„A temesvári egyházmegyében sokféle szolgálatot végeztél. Voltál püspöki titkár és szertartó, líceumi spirituális és hitoktató, egyházmegyei ifjúsági lelkész, általános helynök, plébános, kanonok és püspöki helynök (…) Ha a későbbi – talán pasztorálisabb jellegű – munkáidra nézünk, azt láthatjuk, hogy emberek sokasága hálás a jó Istennek azért, hogy valamikor Te kísérhetted őket a lelki életben, ificsoportokban, családos csoportokban, a temesvár-józsefvárosi plébánia keretein belül és nem csak” – fogalmazott Szilvágyi Zsolt püspöki helynököt méltató beszédében Bakó László püspöki titkár.
Kapor János kisjenői plébános laudációjában Király Árpád plébános sokrétű tevékenységéből többek között a következőket emelte ki: „1989. szeptember 1-jén kineveztek arad-ségai plébánosnak. Első éveid az új plébánián igen keménynek bizonyultak, hiszen nem csak plébániépületet, hanem közösséget is kellett építened, ahol jelenleg is aktív élet folyik a gyermekekkel, a fiatalokkal és a családokkal. (…) Fáradságos munkádat elismerte Roos Márton emeritus püspök úr is, aki 2001-ben aradi esperessé, 2005-ben marosi főesperessé, 2009-ben pedig kanonokká nevezett ki. Te kezdeményezted az emeritus püspök úrnál, hogy a Magyarok Nagyasszonya ünnepe legyen az egyházmegyében élő magyar hívek máriaradnai zarándoknapja, továbbá éveken keresztül képviselted a Temesvári Római Katolikus Püspökséget az október 6-i aradi megemlékezésen.”
A kitüntetés átvételét követően mindkét lelkipásztor hangsúlyozta: sokat jelent számukra a magyar állam támogatása, ugyanakkor kitértek arra, hogy az életük legfontosabb értékeit, a keresztény hitet, az anyanyelvet és a környezetükben élők tiszteletét a szüleiktől, a szülőfalu közösségétől kapták.
– Az anyaországnak köszönjük, hogy figyel ránk, köszönjük a támogatást. Ez nekünk sokat jelent, erőt ad, hogy tovább végezzük a közösségépítést, amely itt a szórványban nem annyira látványos, de nagyon szép feladat, nagyon szép kaland. Sokszor eszembe jut Jézus példabeszéde, amikor a pásztor elindul, hogy megkeresse az egy elveszett bárányt. Mi is így keressük meg az embereket, amikor meghívjuk őket a plébániai közösségbe, az iskoláinkba. Legyen szó plébániai közösségről, iskolai közösségről, nemzeti közösségről, nekünk fontos, hogy az jézusi lelkületű legyen, mert ez az egyetlen garancia arra, hogy ezek a közösségek megmaradnak – fogalmazott Szilvágyi Zsolt püspöki helynök.
Végezetül Pál József Csaba megyéspüspök mondott köszönetet a magyar állam képviseletében jelen lévő Mile Lajos főkonzulnak az elismerésért, és beszédét e szavakkal zárta: – Ez az elismerés jelzés értékű, az együvé tartozás, az együtt gondolkodás és együtt munkálkodás jele. Bátorítás, amelyre a lelkipásztoroknak szükségük van. Kívánom, hogy ezután is örömmel és lelkesedéssel éljék meg a hivatásukat.
Szöveg és fotó: a Temesvári Püspökség sajtóirodája











