A temesvári Püspökség családpasztorációs irodájának Házasság hete elnevezésű programsorozata az egyházmegye több templomában családos szentmisével kezdődött. Az alábbiakban a Varga család beszámolója olvasható.

„Február 14-én Valentin-napot, Szent Bálint napját ünnepeljük. Szent Bálint egy lll. században elő pap volt. Az egyik elbeszélés szerint Bálint a keresztényüldözések idején titokban adott össze keresztény fiatalokat, vagy katonákat a kedvesükkel, annak ellenére, hogy a katonák csak a római császár engedélyével házasodhattak. Bálint pap összeadta a fiatalokat, vállalva, hogy ezért bebörtönözhetik vagy akár az életét is kockáztatja. Bálint-napot szerte a világon, a szerelem és párkapcsolat napjaként ünneplik.
Ebben segít egyházmegyénk családpasztorációs központja, amely minden év február második hetében meghitt, kellemes programokat kínál a keresztény házasoknak. Nekünk az a célunk, hogy hűségen alapuló kapcsolatról, a családról és a házasság szentségéről beszéljünk.
A házasság hete szentmisével kezdődik, amikor a családok megáldására kerül sor. Így történt ez február 6-án a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban mind a három szentmisén.
Családommal örömmel vettünk részt e csodálatos, meghitt liturgián. Szinte mennyei öröm töltött el, amikor hallottam felcsendülni az ifjúsági énekeket. Igen, nagyszerű volt, mert az énekek szövegét követni tudtuk a kivetítőn és így együtt énekeltünk: „Szeretlek, ó, Uram! Hálám szívemből fakad!/ Hiszen mindent látsz Te bennem, hatalmad olyan nagy!/ Szeretlek, ó, Uram, hálám szívemből fakad./ És éneklem, hogy áldott légy, Uram!”
Az olvasmányokat egy család, az egyetemes könyörgéseket különböző családok képviselői olvasták fel. Az üzeneteket, amelyeket az elmélkedésben hallottunk, három pontban foglalható össze:

Visszatérni a kezdetekhez
Jó, ha a házastársak visszatérnek a saját „genezáreti tavukhoz”. Idézzék fel, hogyan kezdődött a kapcsolatuk a férjükkel/feleségükkel, az esküvő, a gyermekek születése…  Ezek mind segítenek, hogy felélesszék magukban a kezdeti lelkesedést.
– „A kezdet mindig erőt ad” – mondotta szentbeszédében a lelkiatya.

Újra kell kezdeni
Minden kapcsolatban, hivatásban újra kell kezdeni a jó dolgokat.
Az evangéliumban szerepel, hogy az Úr szavára az apostolok újra kivetik a hálót. (vö. Lk 5) Kezd újra! Ne add fel!  – visszhangzik most is a bátorító szó.

Evezz a mélyre!
Jézus a lelkiéletben, a kapcsolatokban, a hivatásban való elmélyülésre biztat. Például ne maradjon senki a bérmálási hit szintjén. Erre még nem lehet alapozni, ettől mélyebb hitre van szükség. Egy kapcsolat is lehet felszínes. A legtöbben ott hibáznak, hogy nem veszik észre: elhidegültek egymástól és nem növekedtek a kapcsolatban.  „Evezz a mélyre!”, biztat Jézus.
A szentmisén, családos szentségimádáson vagy családos találkozón való részvétel azért jó, mert megerősíti a házastársi köteléket. Minél mélyebben van a gyökér a földben, annál jobban ellenáll a viharnak.
Az egyetemes könyörgések közül különösen érintett amikor azokért a fiatalokért imádkoztunk, akik laza, felelőtlen párkapcsolatban élnek.A szentmise végén Csata Dorka ajándékozott meg minket egy gyönyörű előadással, aki Tánczos Katalin – Az én Miatyánkom című versét szavalta.
A záró áldás után a jelenlevő családok személyes áldásban részesültek és egy kis lapot kaptak II. Szent János Pál pápa imájával. Továbbá meghívást kaptunk a máriaradnai bazilikába, hogy kettesben járjuk végig a házaspárok útját.
Szép volt! Együtt voltunk!  Maradjunk is együtt!”