Április 10-e virágvasárnap ünnepe. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelően, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt hozott előírások betartása mellett a következő program szerint celebrálják:
VIRÁGVASÁRNAP, április 10-én Pál József Csaba megyéspüspök a temesvár-belvárosi Szent Katalin templomban a 11 órakor kezdődő román nyelvű szentmisét mutatja be, amelyet a plébánia Facebook oldalán közvetítenek.
NAGYCSÜTÖRTÖKÖN, április 14-én az olajszentelési mise 10.00 órakor kezdődik a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban, amelyen az egyházmegye papsága együtt misézik a Főpásztorral. Az ünnepi liturgia két kiemelkedő mozzanata a lelkipásztorok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásához használt olajok megszentelése. A szentmise zenei szolgálatát az egyházmegye plébániáiról érkező kántorok látják el.
NAGYPÉNTEKEN, április 15-én Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A Jézus szenvedése és halála emlékére bemutatott szertartást 15 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban celebrálja.
NAGYSZOMBATON, április 16-án Húsvét vigíliája az orsovai plébániatemplomban 20 órakor kezdődik. Az ünnepi szentmisét Pál József Csaba megyéspüspök celebrálja.
HÚSVÉTVASÁRNAP, április 17-én a herkulesfürdői plébániatemplomban 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyés püspök.
A bemutatott szentmiséket és liturgiákat az egyházmegye Facebook oldalán (https://www.facebook.com/Episcopia-Romano-Catolică-TimișoaraBistum-TemeswarTemesvári-Egyházmegye-1786562278280073) közvetítik.
Mindenkinek kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánunk!
Dirschl Johann, általános helynök







