Április 2-a virágvasárnap ünnepe. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelően a következő program szerint celebrálják:

Virágvasárnap, április 2-án Pál József Csaba megyés püspök a nagyiratosi Szent Őrzőangyalok plébániatemplomban a 11.30 órakor kezdődő szentmisét mutatja be, amelyet a plébánia Facebook oldalán közvetítenek.

Nagycsütörtökön, április 6-án az olajszentelési mise 10.00 órakor kezdődik a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban, amelyen az egyházmegye papsága együtt misézik a Főpásztorral. Az ünnepi liturgia két kiemelkedő mozzanata a lelkipásztorok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásához használt olajok megszentelése. A szentmise zenei szolgálatát az egyházmegye plébániáiról érkező kántorok látják el.

Nagypénteken, április 7-én Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A Jézus szenvedése és halála emlékére bemutatott szertartást 17 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök az aradgáji Boldog Gizella plébániatemplomban celebrálja.

Nagyszombaton, április 8-án Húsvét vigíliája a temesvár-belvárosi Szent Katalin plébániatemplomban 20 órakor kezdődik. Az ünnepi szentmisét Pál József Csaba megyés püspök celebrálja.

Húsvétvasárnap, április 9-én Pál József Csaba megyés püspök a temesvári Büntetés-végrehajtási Intézetben 10 órakor celebrál szentmisét.

A bemutatott szentmiséket és liturgiákat az egyházmegye Facebook oldalán (https://www.facebook.com/Episcopia-Romano-Catolică-TimișoaraBistum-TemeswarTemesvári-Egyházmegye-1786562278280073) közvetítik.

Mindenkinek kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Temesvár, 2023. március 29.

Dirschl Johann, általános helynök