A bánsági keresztények megszokták már, hogy minden év januárjának második felében megszervezik a keresztények egységéért tartott imanyolcadot, vagy ahogyan mindannyian ismerjük, az ökumenikus imahetet.
Krassó-Szörény megyében idén 31. alkalommal rendezik meg az imanyolcadot.
Az idei imanzolcad mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra.” (Iz 1,17). E mottó jegyében idén januárban a megye több keresztény templomában ismét közös imára gyűlnek össze a különböző felekezetű keresztények lelki vezetőikkel együtt.

Krassó-Szörény megyében idén 31. alkalommal rendezik meg az ökumenikus imanyolcadot, amelynek programja a következő:

Január 18., szerda, 17 óra: Fatimai Boldogságos Szűz Mária görögkatolikus templom, Resicabánya-Govândari

Január 19., csütörtök, 18 óra: Szentháromság római katolikus templom, Resicabánya-Govândari

Január 20., péntek, 18 óra: Református templom, Resicabánya

Január 21., szombat: minden felekezet a saját templomában

Január 22., vasárnap, 17 óra: Nagyboldogasszony román ortodox templom, Resicabánya

Január 23., hétfő, 17 óra: Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom, Oravicabánya. Részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök.

Január 24., kedd, 17 óra: Szent Kereszt Felmagasztalása görögkatolikus templom, Karánsebes. Az imán részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök.

Január 25., szerda, 17 óra: Havas Boldogasszony római katolikus templom, Resicabánya

Január 26., csütörtök, 17 óra: Szentlélek Kiáradása román ortodox templom, Nándorhegy. Részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök.

Erwin Josef Țigla