Immár harmadik alkalommal kezdődött az iskolai tanév ökumenikus fohásszal Majláthfalván. A fohászt a majláthfalvi római katolikus templomban szerveztük meg. Miklós Csaba római katolikus plébános bevezető szavai után Csatlós Róbert pünkösdi lelkipásztor-tanító bácsi szólt a jelenlevőkhöz. Alapgondolata azon evangéliumi szakasz volt, amelyben Jézus lecsillapítja a vihart azon riadt apostolok körében, akikkel egy csónakban utazott. Az új tanévben hasonló módon utazik velünk Urunk gondoskodásával, áldásával. Ezután Bányai Ferenc nyugalmazott református tiszteletes tanított bennünket a 90 Zsoltár igéiből kiindulva a mulandó évekről, valamint Isten örökkévalóságáról kihangsúlyozva a következő verset: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére”. A hetedik osztályos tanulók által felolvasott egyetemes könyörgések, valamint közös kincsünk, a Miatyánk elimádkozása után a jelenlevő lelkipásztorok áldásukkal indították útjára az új tanévet.





