Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) tiszteletére szeptember 6-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyitották meg a Boldog Vladimir Ghika / In spiritu caritatis című kiállítást. Ez alkalommal került sor az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus hangfelvételeit tartalmazó kiadvány, az Eritis mihi testes ünnepélyes bemutatójára is.

Ki volt Vladimir Ghika, akiről a tárlat szól, és akinek a személye az eucharisztikus kongresszusok történetéhez és hazánkhoz is kötődik? Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor a 2013. augusztus 31-én boldoggá avatott román katolikus pap, vértanú ereklyéjét 2021 májusában elhelyezték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképén, a missziós kereszten.
Az esztergomi bazilikában őrzött, Ozsvári Csaba ötvösművész által készített, hihetetlen művészi és spirituális értéket képviselő, bronzborításokkal díszített, relikviarekeszes tölgyfakereszt 2017 novemberében a magyar püspökök „ad limina apostolorum” látogatáskor Rómába, a Vatikánba is eljutott, ahol Ferenc pápa megáldotta. A NEK missziós szimbólumát a nagy szertartások idején a Hősök terén kialakított óriási liturgikus térben, az oltár mellett helyezik el. A magyar, illetve hazai vonatkozású szentek, boldogok, mártírok ereklyéinek sorában pedig, ahogy említettük, ott van a ’38-as budapesti események román származású hitvalló tanúja is.
A megnyitón és a könyvbemutatón házigazdaként az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Rózsa Dávid köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót a NEK rendezvényeire érkezett bukaresti római katolikus érseknek, Aurel Percănak, aki rövid előadásában Ghika dicső-tragikus fordulatokban gazdag sorsának felvázolásán túl komplex személyiségének és széles tevékenységi körének arra a szegmensére hívta fel a figyelmet, amely a kiállítás anyagát is képezi: az alkotásaira. A lelkipásztor Ghika ugyanis figyelemreméltó költő, filozófus, író, drámaíró, zenész (orgonista) és képzőművész is volt.
Percă szerint az órásmesterek munkájára emlékeztető aprólékossággal, finomsággal kidolgozott, összetett jelentésű rajzainak, illusztrációinak megértése teológiai ismereteket igényel. Képein ugyanis többnyire meditációnak, misztikus megtapasztalásainak eredményeit örökítette meg. A tárlat tehát elsősorban az 1938-as eucharisztikus kongresszust is meglátogató egykori „monsignore” művészi oldalát mutatja be.
A Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke képviseletében felszólaló Kálmán Imre püspöki irodaigazgató mint az áldozatos papi élet felmutatóját és a szegények önzetlen támogatóját méltatta Ghikát. Idézte francia nyelven írt boldogmondás-parafrázisát: „Boldogok, akik örömet szereznek az igazsággal; boldogok, akik örömükkel szereznek örömet másoknak; boldogok, akik a szenvedésükkel szereznek örömet másoknak.”
Simona Tănăsescu, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója – amellett, hogy maga is köszönetet mondott a tárlat elkötelezett kurátorának, Orbán Anna Máriának és minden közreműködőnek – örömét fejezte ki, hogy a budapesti kiállítás a NEK keretében, szinte napra pontosan nyolc évvel azután valósulhatott meg, hogy Ghikát boldoggá avatta Ferenc pápa.
Beke László művészettörténész egyebek mellett ugyancsak e boldoggá avatásra utalt, annak „okára”, merthogy Ghika nemcsak vértanú, hanem csodatévő is volt. Minden hazai és leendő külföldi érdeklődő figyelmébe ajánlotta a szeptember 25-ig látogatható tárlatot.
Az OSZK földszinti kiállítótermében elhelyezett kamaratárlat megidézi Vladimir Ghikát egy-egy személyes tárggyal, fotográfiával, tőle származó ereklyékkel, de mindenekelőtt a művészi munkáival, amelyek között a háborús sebesültek javára rendezett jótékonysági vásárokra készített, kirigami technikájú alkotásokat, saját írásait, könyveit illusztráló tollrajzokat, rézkarcokat, naptárlapokat, ex libriseket, szimbolikus, tanító képsorozatokat egyaránt láthatnak a betérők.
A kiállítás a NEK, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Román Kulturális Intézet és az OSZK együttműködésével valósult meg.