A bánsági hegyvidéki németek idén is hálásan fogadták a stájerországi „Drauch” cég támogatását. Miután az új évezred elején a Resicabányai Német Kulturális és Felnőttképzési Egyesület, valamint a Hegyvidéki Német Demokrata Fórum Echo der Vortragsreihe című kiadványában ismételten megállapította, hogy november elején a bánsági hegyvidék „német” (azaz római katolikus) temetőiben egyre kevesebb gyertya ég Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a sírokon, 2003-ban Dr. Herwig Brandstetter, a Stájerországi Gazdasági Kamara korábbi igazgatója a stájerországi Hausmannstättenben működő „Drauch” céghez fordult gyertyafelajánlásért a bánságiak számára. A megkeresés rendkívül kedvező fogadtatásra talált.
Ma már joggal állíthatjuk, hogy az első JEKA-gyertya szállítmány, amelyet a stájerországi „Drauch” cég ajénlott fel és küldött el a bánsági hegyvidéken élők számára, tartós sikernek bizonyult, amelyet azóta évről évre megismétlődik. A kezdeményezés 2003-as indulása óta, miután a „Deutsche Vortragsreihe Reschitza” kulturális és felnőttképzési egyesület tiszteletbeli tagja, Dr. Herwig Brandstetter évről évre megismételte kérését, a bánsági hegyvidéki németek temetői minden esztendőben Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a „Drauch” cég gyertyáinak fényében ragyognak. Ez 2025-ben is így történt, a projekt kezdeményezőjének emlékére, mivel Dr. Herwig Brandstetter 2021. október 8-án elhunyt.
Idén ez már a 18. alkalom volt… November 1-jén meggyújtották a korábbi évekből megmaradt gyertyákat a legnagyobb hegyvidéki német temetőben, a resicabányai 2-3. számú sírkertben. Ezt a szolgálatot ismét önkéntesek végezték: gyermekek, fiatalok és felnőttek gyújtottak gyertyát a sírokon, amelyekben olyan elhunytak nyugszanak, akiknek már nincs hozzátartozójuk Resicabányán. Mindezt – mint már említettük – hálás szívvel tettük a kezdeményező, Dr. Herwig Brandstetter emlékére.
Ugyanezen a november 1-jén 16:00 órától Veniamin Pălie főesperes a resicabányai 2–3-as számú temetőben Msgr. Paul Lackner esperes sírjánál celebrálta a szertartást az ott nyugvó elhunytakért. Az elmúlt években a Havas Boldogasszony római katolikus plébánia kezdeményezésére minden évben egy-egy pap sírjánál szervezték meg a megemlékező áhítatot az elhunytak lelki üdvéért.
A projekt megvalósításában önkéntesként részt vettek a resicabányai német „Enzian” néptánccsoport tagjai – fiatalok és felnőttek, Marianne és Nelu Florea vezetésével. Jelen volt továbbá a Bánsági Hegyvidéki Német Demokrata Fórum elnöke és alelnöke.

Erwin Josef Țigla