Mindazok, akik az elmúlt hónapokban figyelemmel követték a temesvári egyházmegye és a Püspökség híreit, gyakran olvashatták a következő mondatokat: „Pál József Csaba megyéspüspök június elején megkezdte idei püspöki vizitációját, amelynek keretében az év folyamán 12 Temes megyei és 7 Arad megyei plébániát keres fel. A látogatás alkalmával a Főpásztor találkozik az egyháztanács tagjaival, a fiatalokkal, a gyermekekkel, a plébánia munkatársaival, a testvéregyházak lelkipásztoraival, valamint a különféle egyesületek képviselőivel és felkeres egyet a plébánia filiái közül. A vizitáció következő állomása …” – és következett annak a plébániának a neve, ahova a Főpásztor az éppen esedékes látogatását tervezte. Konkrétan: Újszentes, Temesvár-Szabadfalu, Billéd, Óbesenyő, Zsombolya, Temesvár-Újkissoda, Perjámos, Nagyszentmiklós, Berestye, Csák, Detta, Gátalja, Arad-Belváros, Aradgáj, Nagyiratos, Pécska, Szentanna, Arad-Mosóczytelep, végül pedig, november 13-án és 14-én Máriaradna.
Ez utóbbi plébánián a látogatást megnyitó szentmise november 13-án, szerdán délután kezdődött a kegytemplomban, ahol a közösség nevében Reinholz András plébános üdvözölte a Főpásztort. Mint mondotta, az egyházmegye püspöke az év folyamán több zarándoklat alkalmával is felkereste a radnai kegytemplomot, olyankor azonban mindenki számára van jelen. Most azonban kizárólag az itt szolgáló lelkipásztoroknak és a helybeli híveknek szenteli az idejét.
Valóban, Pál József Csaba megyéspüspök a szentmisét követően elsőként a jelen lévő gyermekekkel találkozott, és helyet foglalva az oltár előtt körben elhelyezett székeken bárki kérdezhetett is tőle.
A radnai szentmisén elhangzott szentbeszédében a Főpásztor úgy fogalmazott: a Szűzanya oltalmába ajánlja ezt a látogatást, mint ahogy az eddigi vizitációkat és az egész egyházmegyét. – Fontos, hogy találkozzunk, hogy jobban megismerjük egymást, mert akkor jobban meg is tudjuk érteni a másikat, így sikerülni fog jobban szeretnünk is egymást – mondotta a megyéspüspök.
Az idei utolsó püspöki vizitáció ugyanakkor az élmények, a tapasztalatok összegzését is jelentette. Pál József Csaba megyéspüspök mindezt a következőképpen foglalta össze.
– A püspöknek egyik feladata a plébániák látogatása. Idén tizenkilenc plébániát kerestem fel. Ezt megelőzően az esperesek keresték fel ezeket a közösségeket, ahol az illető lelkipásztoroknak kérdőíveket nyújtottak át, ezeket ők kitöltötték, én pedig mindet átolvastam. Ezek alapján történtek a látogatások és a megbeszélések. A vizitáció keretében az egyes plébániák konkrét anyagi helyzete, a számvitel ellenőrzése a könyvelőknek és a Püspökség gazdasági igazgatójának volt a feladata. Számomra nagyon fontos volt a találkozás. Találkozni a helybeli plébánossal, a hívek különböző csoportjaival, az egyháztanács tagjaival – velük mindig volt megbeszélés –, a különféle mozgalmakkal, társulatokkal, mint például a Rózsafüzér társulat, a Kolping-család, a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek csoportja, a Fokoláré csoport, a neokatekumenális közösség, karizmatikusok. Ezenkívül fontos volt elbeszélgetni a munkatársakkal és a fiatalokkal. Velük és a gyermekekkel mindig volt legalább egy egyórás találkozó. Miért? Az egyházmegye egy nagy közösség, a plébániák pedig egy-egy élő sejtje az egyházmegyének. Jó látni a sejtben megszerzett tapasztalatokat, és ahol lehetett, egy kicsit segíteni. Nagyon sok esetben gazdagodtam az ott tapasztaltakkal, egy-egy jó kezdeményezésről pedig más közösségeket is tájékoztattam. Van például olyan plébánia, ahol szépen, eredményesen foglalkoznak a gyermekekkel, akik a kórusban énekelnek vagy zenekarban játszanak, másutt több az ifjúsági tevékenység, de működnek nyugdíjasklubok is, ahol az idősekre, a betegekre különösképpen odafigyelnek. Van olyan hely, ahol nagyon tevékeny, talpraesett egyháztanáccsal találkoztam, amelynek tagjai elosztották maguk között a feladatokat. Például aránylag fiatal férfiak az egyháztanácsból a fiatalokkal foglalkoznak, két másik tag inkább a betegekkel, az idősekkel törődik. Ezek a különböző csoportok meggyőztek arról, hogy nagyon összehangolt tevékenység, pezsgő élet folyik a plébániákon, egymást is kiegészítve. Nem minden közösség erős minden szempontból, de minden közösség tanulhat a másiktól, az én feladatom pedig részben az is, hogy segítséget nyújtsak nekik ebben. Nagyon szépek voltak a szentmisék a plébániatemplomban és a filiákban, amikor az egész közösséggel találkozhattam. És annak ellenére, hogy talán nem sikerült mindenkivel kezet fognom vagy személyesen elbeszélgetnem, mert olyan sokan voltak, de ők is örvendtek, hogy ott láthatják a püspököt a közelükben, és én is örvendtem, hogy  valós képet alkothatok a közösségről. Mert a pasztoráció ott valósul meg a plébániákon és a különböző közösségekben. Mi itt, a Püspökségen, szolgáljuk ezeket a közösségeket, illetve próbálunk nekik segíteni, hogy kapcsolatban legyenek egymással, és tudjanak megújulni, előrelépni. Amivel különösen konfrontálódtam, az a múltra való visszatekintés. Olyan értelemben, hogy a hívek valamikor sokan voltak, népes volt a plébániai közösség, most pedig kevesebben vannak. Ezért szükséges segítenünk egymást, hogy ne veszítsük el a reményt, a lelkesedést, hiszen azok, akik itt maradtak, nem hibásak azért, hogy csak ennyien maradtak. Nekik fontos, hogy ugyanúgy tudják építeni Isten országát, és ezért fokozottabb odafigyelést igényelnek. Sok közösségben kevesebb a fiatal, ez azonban azt is jelenti, hogy annál több idő jut foglalkozni mindegyikükkel, nem pedig azt, hogy mivel kevesen vannak, egyáltalán nem törődünk velük. Az igazság az, hogy manapság több figyelmet kell fordítani a fiatalokra. Lehet, hogy négyszer, ötször többet kell tenni ugyanazért az eredményért, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Fontosnak tartom továbbá a fiatalokkal való együttműködést. Tehát nem csupán értük, hanem velük együtt kell dolgozni, hiszen ez erősíti a jövőbe vetett reményünket.
A vizitációk alkalmával gyakran találkoztam más vallásfelekezethez tartozó lelkészekkel akár egy vacsora keretében, de megesett, hogy áthívtak az ő templomukba imádkozni. Ez jelzés a számomra, ami arról tanúskodik, hogy a plébánosunk és közöttük olyan a kapcsolat, amely lehetővé teszi ezt a meghívhást és amely a keresztények egységét vetíti előre. Sok helyen találkoztam a helyi világi hatóságok, önkormányzatok vezetőivel, polgármesterrel, alpolgármesterrel, tanácsosokkal, a rendőrség vezetőjével. Ez is nagyon hasznos, mivel nekünk nem harcolnunk kell velük, hanem párbeszédet folytatni. És tudjuk azt is, hogy mindenki felé van küldetésünk. A látogatás a legtöbb helyen örömteli eseménynek számított. Természetesen voltak olyan helyek is, ahol problémák merültek fel, amelyek megoldásra vártak, ez azonban nem baj. Az ilyen helyzetekben is közösen kell értelmeznünk az evangélium üzenetét, azt, hogy Isten ebben a helyzetben mit kérne tőlünk.  A vizitációkat jövőre is folytatom, tizenhárom plébánia felkeresését terveztem, ugyancsak a Temesi és a Marosi főesperességben.