Hatodik nap – Szent József, a hűséges

Szent József és Jézus – főoltárkép a temesrékási plébániához tartozó aranyági római katolikus templomban

Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna.” (Lk 2, 41-43)

Szent József szerette Isten templomát. Az Evangélium szerint minden évben felment Jeruzsálembe. Nem nézte a fáradságot, a nagy távolságot. A szülőknek követniük kell Szent Józsefet: felelnek azért, hogy viszik-e gyermekeiket a templomba. A nagyobb gyermeknél is tudnia kell a szülőnek, hogy gyermeke megszenteli-e a vasárnapot. A szülők példája döntő jelentőségű. Szeressük Isten házát, a templomot! Tartsunk ki a szentmiseáldozat mellett. Ehhez a hűséghez kérjük ma Szent József pártfogását: Hűséges József! Könyörögj érettünk! (Jakubinyi György: Szent József tisztelete, Gyulafehérvár, 1999, részletek)