Az új típusú koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után az Arad megyei Újszentanna „Stefan Hell” Technológiai Középiskolájának tanárai, pedagógusai, növendékei és azok szülei együtt ünnepelték Szent Márton napját. Mindenki nagyon lelkes volt, mert nagyon hiányzott nekik az egység és öröm légköre. A Szent Márton életének megismerésére szánt héten a gyermekek tanáraikkal és szüleikkel együtt színes lámpásokat készítettek az iskolában, és egy hangulatos este keretében teát és süteményt fogyasztottak. Ismerős énekekkel, szerepjátékokkal és a Szent Anna plébániatemplom díszítésével mindenki együtt készült az ünnepre.
Végre eljött a pillanat. November 11-én, 17.00 órakor gyermekek, szülők, barátok, tanárok és vendégek gyűltek össze az iskola udvarán, és meggyújtott lámpásokkal vonultak a helyi római katolikus Szent Anna templomba. A szentmisét Erős Miklós helyi plébános, valamint Andreas Reinholz kanonok, máriaradnai plébános celebrálta, A liturgia zenei szolgálatát a szentannai templomi kórus látta el Marianne Hellstern iráyításával. A templomban a 4. osztályos Alexandru Mișcoi és Raul Popa tanulók Hermine Reinholz asszony vezetésével eljátszották a palást megosztásának jelenetét. A IV. osztály fuvolások/fúvósok csoportja muzsikájával gyönyörködtette a közönséget.
Ezt követően a gyermekek először a közeli idősotthonba mentek, ahol énekükkel megörvendeztették az ott lakókat, és jutalmul édességet kaptak. Ezután a gyermekek a Polgármesteri Hivatalhoz vonultak, ahol Daniel Tomuta polgármester köszöntötte őket. A Szent Márton énekek után a gyermekek kekszet osztogattak, akárcsak Szent Márton, aki szintén sok jót tett.
Az ünnepség kellemes hangulatban, egy csésze forró teával zárult. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy sikeres ünnepség volt, és reménykedve és bizakodva várják a jövőbeli találkozókat.
Astrid Binder, tanár