Július 2-án a Szépszeretet zarándokcsoport ismét útnak indult Csíksomlyóra, hogy részt vegyen a Szép Szeretet Anyjának tiszteletére tartott Mária-köszöntőn. Az út nem csupán egy közös kirándulás volt, hanem lelki felkészülés és találkozás is: egymással, a kegyhely kegyelmi légkörével és mennyei Édesanyánkkal.
A zarándokok Temesvárról, Újszentesről, valamint az Arad megyei településekről csatlakoztak a csoporthoz. Az arad-ségai templomban közösen vettünk részt a szentmisén, amelynek végén Király Árpád marosi főesperes, helyi plébános áldást kért zarándokutunkra. Hálásak voltunk azért is, hogy lelki vezetőként végig velünk tartott, és szolgálatával segítette közösségünket.
Az idő kellemesen telt, a kilométerek is gyorsan fogytak, hiszen az imádság, az éneklés és a közös beszélgetések végigkísérték utunkat. Csíksomlyóra érkezve elfoglaltuk szállásunkat a Jakab Antal Házban, majd a kegytemplomba siettünk, hogy köszöntsük égi édesanyánkat, Máriát.
Július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén – amely egyben a csíksomlyói kegytemplom búcsúünnepe is – részt vettünk az esti szentmisén. Az Egyház ezen a napon ünnepli Szűz Mária látogatását Erzsébetnél, amikor a két édesanya találkozásában Isten üdvözítő tervének örömteli beteljesedése mutatkozik meg.
A nap méltó befejezéseként ismét találkozhattunk Darvas-Kozma József címzetes esperessel és plébánossal, aki szeretettel látogatta meg zarándokcsoportunkat. Gondolatai, történetei és tanúságtétele megerősítettek bennünket hitünkben, és lelki útravalót adtak a zarándoklat további napjaira.
Pénteken a kegytemplomban bemutatott szentmisével kezdtük a napot, majd Székelyvarság felé indultunk. A mintegy hetven kilométerre fekvő település Hargita megye egyik legnagyobb kiterjedésű községe, amely a varsági fennsíkon, festői természeti környezetben fekszik.
Elsőként a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére felszentelt római katolikus templomot kerestük fel. A templom történetét Jánosi Gellért plébános ismertette, aki bemutatta az 1902 és 1904 között épült templom múltját, valamint azt is, hogy orgonáját 1907-ben a pécsi Angster-gyár készítette.
Király Árpád atya és a hozzánk erre a napra csatlakozó Cocriș Rudolf gátaljai plébános vezetésével keresztúti ájtatosságot végeztünk, majd Tifán Csaba volt iskolaigazgató kalauzolásával ismerkedtünk Székelyvarság természeti és kulturális értékeivel. Hálás szívvel köszönjük, hogy egész napját zarándokcsoportunknak szentelte.
A keresztúti ájtatosságot követően az Avarság Panzióban a helyiek szeretettel fogadták zarándokcsoportunkat. A szívélyes vendéglátást követően lovas szekerekkel indultunk tovább a fenyvesek között kanyargó úton a Csorgókő-vízeséshez. A természet szépsége és csendje különleges élményt jelentett valamennyiünk számára. A sípályán működő libegőről a varsági táj lenyűgöző panorámája tárult elénk, a vállalkozó kedvű zarándokok pedig a bobpályát is kipróbálták.
A nap végére nemcsak új ismeretekkel és szép élményekkel gazdagodtunk, hanem ismét megtapasztalhattuk a székely emberek szeretetteljes vendégszeretetét is.
Szombaton reggeli után elsőként a Kossuth-díjas Makovecz Imre építész tervei alapján épült, Angyalos templomként is ismert Millenniumi templomot kerestük fel. A templomot Darvas-Kozma József atya mutatta be, aki nemcsak az épület különleges építészeti megoldásairól, hanem annak lelki üzenetéről is beszélt. A kéttornyú templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi, a kupola négy sarkán Szent Mihály, Gábor, Rafael és Uriel főangyalok vörösréz szobra áll. Megismerhettük a templom jelképrendszerét, majd megtekintettük az altemplomban kialakított kápolnát is.
Ezt követően Csíkszereda főterére indultunk, ahol bekapcsolódhattunk az Ezer Székely Leány Napja ünnepi programjaiba. Megcsodálhattuk a székely népviseletek gazdagságát, a néptáncbemutatókat, valamint a lovasok és szekerek felvonulását, amely a csíksomlyói kegytemplomhoz vezetett. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisén zarándokcsoportunk is részt vett, együtt imádkozva a népviseletbe öltözött fiatalokkal és családokkal.
A szentmise uán a Gyimesek felé vettük az irányt, ahol felkerestük a Tatros Tejfeldolgozó és Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezetet. Betekintést nyerhettünk a helyi gazdaságokból származó tej feldolgozásának folyamatába és a hagyományos tejtermékek előállításába. Ezekből kóstolhattunk, majd a bemutatóüzletben vásárolgattunk is. Külön öröm volt számunkra, hogy a szövetkezet vezetője sajtokkal ajándékozta meg zarándokcsoportunkat, amelyért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Isten fizesse az igazgató úr adományát, amit friss zsíros pityókás kenyérrel, tepertővel és lilahagymával el is fogyasztottunk.
A nap fénypontját a csíksomlyói Mária-köszöntő jelentette. Az imaóra, az ünnepi szentmise, a közösen elimádkozott rózsafüzér, valamint a gyertyás körmenet mély lelki élményt jelentett mindannyiunk számára. Különösen megható volt, amikor a kegyszobor virágokkal feldíszített másolata a hívek között haladt, miközben közös imádságban és énekben köszöntöttük a Szép Szeretet Anyját.
A Mária-köszöntőt követően – zarándokcsoportunk szép hagyományához híven – mi is bekapcsolódtunk a kegytemplom takarításába. Ezzel a kis szolgálattal szerettük volna kifejezni hálánkat mindazért a kegyelemért, amelyben zarándokutunk során részesültünk.
Vasárnap reggel zarándoklatunk zárásaként ismét a csíksomlyói kegytemplomban vettünk részt szentmisén. Imádságban adtunk hálát az együtt töltött napokért, és Babba Mária oltalmába ajánlottuk családjainkat, közösségeinket, valamint haza vezető utunkat.
Hazafelé is közös imádság és Mária-énekek kísérték utunkat. Megálltunk Meggyesen, ahol elfogyasztottuk közös ebédünket, majd hálával a szívünkben folytattuk utunkat.
Lelkileg megerősödve, hitünkben gazdagodva és számos kegyelmi élménnyel tértünk haza. Hálás szívvel mondunk köszönetet zarándokcsoportunk vezetőjének, Káfony Babinak a gondos szervezésért, áldozatos munkájáért és odaadó szolgálatáért, amelynek köszönhetően ezek a napok valódi lelki feltöltődést jelentettek valamennyiünk számára.
Jó volt együtt úton lenni, közösen imádkozni, énekelni és újra megtapasztalni, hogy a zarándoklat nem ér véget a hazaérkezéssel: mindannyiunk feladata, hogy a kapott kegyelmeket és lelki élményeket a hétköznapokban is továbbvigyük.
Tóth Hajnalka










