A Magyar Katolikus Lexikonban a védőszent címszó alatt a következő olvasható: „védőszent, patrónus, patróna: szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik és akinek védelme alá tartozik általában a kolostor vagy a település.” A templom címe (latinul titulus ecclesiae) pedig: „isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is.”
A temesvári egyházmegyében az újpanádi (Arad megye) és a csávosi (Temes megye) római katolikus templom védőszentje Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója. Ugyanakkor egyik közösségnek és templomnak sincs semmilyen kapcsolata a jezsuita renddel. Mindkét esetben a templomot építtető kegyúr, földbirtokos keresztneve Ignác, így Loyolai Szent Ignác elsősorban a személyes védőszentjük volt.

Újpanád
Az Arad megyei Újpanád (Horia, Neupanat) ma az öthalmi (Vladimirescu/Glogowatz) plébánia filiája, amely az arad-mikelakai plébános által oldallagosan ellátott egyházközség. Templomát Loyolai Szent Ignác tiszteletére 1825-ben, vagyis 200 évvel ezelőtt szentelték fel. A jubileumi templombúcsút idén augusztus 2-án ünnepli a mintegy 60 tagú, magyar, román, szlovák és német nemzetiségű hívekből álló helyi közösség, együtt az időközben Németországba kitelepült hívek csoportjával.
Az 1913. évi egyházmegyei sematizmusban Újpanádról így írnak: a plébániát már az 1333-ból származó pápai tizedjegyzék is említi, majd a török uralom alatt elpusztult egyházközség 1789-ben helyi káplánságként (capellania localis) alapították újra, az első anyakönyvek is ebből az évből származnak.
A német telepesek, akik II. József császár, illetve a Frankfurtban, Rothenburg am Neckarban, Koblenzben és Bonnban lévő toborzói hívására indultak útnak, 1785. május 28-tól körülbelül ugyanezen év szeptemberéig érkeztek meg Aradra, majd 1786 végén az első telepesek végre beköltözhettek „Puszta Panath” újonnan épített házaiba. 1787 januárjában további 56 családot telepítettek le Újpanádon, végül ősszel megérkeztek az utolsó telepesek is. Mindez az időközben Németországba kitelepült újpanádi lakosok által megalapított HOG Neupanat egyesület honlapján olvasható, ahol arról is tájékoztatnak, hogy a templom alapkövét 1819-ben helyezte el gróf Gyulai Ignác földbirtokos. Amikor Georg Quesar von Persanova akkori plébános 1825. január 29-én elhunyt, végrendeletében 1011 guldent hagyott a templom befejezésére. Ezen kívül minden háztól még 2-2 guldent gyűjtöttek, hogy a templom felépülhessen. Ugyanezen év advent első vasárnapján, 1825. november 27-én a templomot Johann Nyeky esperes, pécskai plébános felszentelte. A fent említett honlap arról is tudósít, hogy Újpanát védőszentje 1825-ig Szent Vendel volt. A templomot azonban Loyolai Ignác oltalmába ajánlották, a főoltárképet a gróf ajándékozta a közöségnek, és Bécsből hozta magával.

Csávos
A Temes megyei Csávos jelenleg az óteleki plébánia filiája. A már fent idézett 1913. évi sematizmusban ez található: Torontál vármegyei település, amely már 1333-1335 között is létezett Cauas, Chauas, Chavas néven, a pápai tizedjegyzék tanúsága szerint. A plébániát 1839-ben alapították újra. A településről Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című kötetében ez szerepel: „A Temes folyó balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 218, lakosaié 1058, a kik nagyobbára németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója helyben van, vasúti állomása Módos. (…) A Mercy-féle térképen is a lakott helyek között szerepel. Szerb lakosainak nagy része 1783-ban a Határőrvidékre költözvén, helyükbe németek telepedtek. (…) 1850-ben Csávossy Ignácz vásárolta meg. 1861-ben husvét napján nagy tűzvész pusztított a helységben. Csávossy Ignácz ekkor, de az 1863–64. évi nagy ínség alkalmával is, áldozatkészségének fényes tanujelét adta.” A Magyar Katolikus Lexikon pedig megemlíti, hogy a helyi, Loyolai Szent Ignác oltalmába ajánlott római katolikus templomot 1896-ban építették Csávossy Ignác földbirtokos támogatásával, tehát jövőre lesz 130 éves. A templom ékességének számítanak a gyönyörű festett üvegablakok, amelyek Szent Farkast (Wolfgang), Boldog Gizella királynét, Szent Béla (Adalbert) püspököt, Szent Józsefet, Szent Annát, Páduai Szent Antalt, Szent Franciskát és Borromei Szent Károlyt ábrázolják, a régi templomi zászlók, valamint a főoltár, amely „Nagyságos csávosi és bobdai Csávosy Ignácz kegyúr ajándéka 1896”, és a védőszent féldomborműve díszíti.
Karl Kraushaar zsombolyai születésű osztrák író szerint a falu németekkel való betelepítése 1805-ben történt. Ugyanezen szerző azt írja, hogy 1829-ben németekkel történt a falu „bővítése”.
A Németországba kitelepült csávosi lakosok által megalapított HOG Tschawosch egyesület honlapján olvasható, hogy „1827-ben Csávosnak 551 lakosa volt, akik közül 413 katolikus és 4 protestáns, azaz valószínűleg német nemzetiségű. 1910-re a németek száma 695 lélekre emelkedett, továbbá élt itt 204 magyar, 10 román és 4 szlovák nemzetiségű lakos. 1940 novemberében 676 német nemzetiségű lakost tartottak itt nyilván. A II. világháború után sokan nem tértek vissza az orosz munkatáborokból, ahová deportálták őket. Az 1951-1956-os években a román hatóságok 60 lakost (51 németet és 9 szerbet) deportáltak a Bărăganba.
Az idők folyamán Csávos elveszítette önálló plébánia státuszát, és filiaként Torontálkereszteshez, Dóchoz, végül pedig Ótelekhez csatolták. Jelenleg sajnos csupán féltucat magyar nemzetiségű személy alkotja a római katolikus közösséget, német nemzetiségű lakos pedig nincs egy sem.

(Köszönet Heinrich József óteleki plébánosnak és Lázár Pálnak, a csávosi közösség tagjának, akik lehetővé tették a templom megtekintését, és értékes információkat osztottak meg a sajtóiroda munkatársaival.)

A védőszent
„Loyolai Szent Ignác, családi nevén Íñigo López de Loyola (1491–1556), a Jézus Társasága (jezsuita rend) alapítója. Szent Ignác ismert lelki vezető volt, aki az általa alapított szerzetesrend tagjait bevezette a lelkekkel való foglalkozás tudományába. Az imádsággal és a lelki élettel kapcsolatos tapasztalatait a Lelkigyakorlatok című könyvében foglalta össze, amely a jezsuita, illetve a szentignáci lelkiség alapja lett. Döntő szerepe volt a reformációt követő katolikus megújulás kibontakozásában” – olvasható a jezsuitakiado.hu honlapon.
Névünnepe (július 31.) alkalmából egy tőle származó gondolattal emlékezünk rá: „Valamint a durva, alaktalan tuskó nem is sejti, hogy oly szobrot faraghatnak belőle, melyet a művészet csodájaként bámulnának; de a szobrász tudja, hogy mit lehet abból alkotni: így sokan, akik – úgy látszik – nem is tudják, mit jelent kereszténynek lenni, nem látják be, hogy Isten kezében szentekké alakulhatnának, ha e művészi kéznek ellen nem állnának.” (Forrás: www.ppek.hu)

A temesvári Püspökség sajtóirodája