A Szentatya augusztus utolsó vasárnapján ismét Castel Gandolfóban tartózkodott a szombat esti tóparti szentmise után. Délben az Apostoli Nyári Rezidencia kapujában tartotta meg a déli Úrangyala imádságot. A vasárnapi evangélium nyomán Péter és Jézus párbeszédét elemezte, melyben az első tanítvány nem érti a Mesterét, sőt ellene is szól, de mindvégig őszinte marad és megtanulja a halálig menő engedelmességet is.
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A mai evangélium arról szól, hogy Jézus kinyilatkoztatja tanítványainak közelgő Húsvétja misztériumát: A „Messiásnak Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnapra feltámad”. Mindez nagyon távol van a tanítványok diadalmas és nagyhatalmú Messiásra vonatkozó várakozásaitól, akinek segítségével legyőzhetik és eltaposhatják ellenségeiket.
Nem mindig könnyű megérteni és elfogadni Isten útjait
Már volt alkalmuk a Vele töltött idő során elcsodálkozni számos gesztusán és szaván. Ez a végső üzenet azonban valóban minden várakozást felülmúl. Különösen Péter fejezi ki ellenvéleményét és feddi meg Jézust, mondván: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Röviddel azelőtt felismerte benne „a Krisztust, az élő Isten Fiát”, de most ehelyett, meglepődve és talán csalódva a hallottakon, ellentétben a gyönyörű hitvallással, amit az előbb tett, megfeddi őt. Úgy tűnik, mintha azt mondaná: „Igen, hiszem, hogy te vagy a Messiás, de így nem üdvözül a világ.” Buzgón mozdul, amelyet minden bizonnyal őszinte szeretet vezérel, és mégis tette elgondolkodtat minket. Számunkra sem mindig könnyű megérteni és elfogadni Isten útjait, különösen akkor, amikor azok nagyon eltérnek a mieinktől. Ilyenkor a kísértés az, hogy a hit minden logikája ellenére azt gondoljuk, hogy az Úr téved, vagy ami még rosszabb, hogy nem hallgat meg minket, vagy nem törődik velünk.







