Február 22-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva arra emlékeztetett, hogy Jézushoz hasonlóan mi is kísértéseket szenvedünk, de a Szentlélek mindig velünk van, s ezért fontos, hogy meghalljuk a hangját, befogadjuk segítő jelenlétét.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves Testvéreim, szép vasárnapot kívánok!
Ma, nagyböjt első vasárnapján az evangélium arról beszél, hogy Jézus – akit a Lélek vezet – kimegy a pusztába, ahol a sátán megkísérti (vö. Mt 4,1–11). Miután negyven napig böjtölt, megtapasztalja emberségének súlyát: testileg az éhséget, erkölcsi szinten a sátán kísértéseit. Ugyanazt a fáradságot éli át, amelyet mindannyian megtapasztalunk életünk során, és a gonosz léleknek ellenállva megmutatja, miként győzhetjük le annak csalárdságát és csábításait.
A liturgia ezzel az életadó igével arra hív bennünket, hogy úgy tekintsünk a nagyböjtre, mint világossággal teli útra, amelyen az imádság, a böjt és a jótékonykodás által megújíthatjuk együttműködésünket az Úrral életünk egyedülálló mesterművének megvalósításában. Engedjük neki, hogy eltávolítsa a foltokat és begyógyítsa a sebeket, amelyeket a bűn ejthetett rajta, és legyünk azon, hogy életünk teljes szépségében virágozzon, míg el nem éri a szeretetnek, az igazi boldogság egyetlen forrásának teljességét.
Nyilvánvaló, hogy ez magas követelményeket támasztó út, és fennáll a veszélye annak, hogy elcsüggedünk, vagy hogy hagyjuk magunkat elcsábítani olyan könnyebbnek tűnő utakra, mint a gazdagság, a hírnév és a hatalom (vö. Mt 4,3–8). Ezek, melyek Jézust is megkísértették, csupán nyomorúságos pótlékai annak az örömnek, amelyre Isten teremtett bennünket, s végül elkerülhetetlenül örökre kielégítetlenül, nyugtalanul és üresen hagynak bennünket.
Ezért tanította Szent VI. Pál, hogy a vezeklés nem elszegényíti emberségünket, hanem gazdagítja azt, megtisztítja és megerősíti előrehaladásunkat egy olyan horizont felé, amelynek „célja a szeretet és az Úrra való ráhagyatkozás” (Paenitemini apostoli konstitúció, 1966. február 17., I.). A vezeklés ugyanis, miközben tudatosítja bennünk korlátainkat, erőt ad ahhoz, hogy túllépjünk rajtunk, és hogy Isten segítségével egyre szorosabb kapcsolatban éljünk vele és testvéreinkkel.
Ebben a kegyelmi időszakban gyakoroljuk nagylelkűen a bűnbánó vezeklést, az imádsággal és az irgalmasság cselekedeteivel együtt: adjunk teret a csendnek; kapcsoljuk ki egy kicsit a televíziót, a rádiót, az okostelefont! Elmélkedjünk Isten igéjén, járuljunk a szentségekhez! Halljuk meg a Szentlélek hangját, aki szívünkben szól hozzánk, és hallgassuk meg egymást a családban, a munkahelyen, a közösségben! Szánjunk időt azokra, akik egyedül vannak, különösen az idősekre, a szegényekre, a betegekre! Mondjunk le a feleslegesről, és osszuk meg megtakarításainkat azokkal, akik a szükségest is nélkülözik! Ha így teszünk, akkor – amint Szent Ágoston mondja – „imádságunk, mely alázatban és szeretetben, böjtben és jótékonyságban, mértékletességben és megbocsátásban történik, jót téve másokkal és nem viszonozva a rosszat, eltávolodva a rossztól és jót cselekedve” (Kettőszázhatodik beszéd, 3), eléri majd az eget, és békét ad nekünk.
Bízzuk nagyböjti utunkat Szűz Máriára, édesanyánkra, aki mindig gyermekei mellett áll megpróbáltatásaikban!

Kedves Testvéreim!
Már négy év telt el az Ukrajna elleni háború kezdete óta. Szívemben ismét afelé a drámai helyzet felé fordulok, amely mindenki szeme előtt áll: hány áldozat, hány tönkretett élet, hány szétszakított család, mennyi pusztítás, mennyi kimondhatatlan szenvedés! Minden háború az egész emberi családon ejtett seb: halált, rombolást, nemzedékeket sújtó fájdalmat hagy maga után.
Nem lehet tovább halogatni a békét: sürgető követelmény, melynek helyet kell találnia a szívekben, és felelős döntésekben kell konkrét formát öltenie. Ezért ismét nyomatékos felhívást teszek közzé: tegyék le a fegyvert, hagyják abba a bombázásokat, késedelem nélkül állapodjanak meg a tűzszünetben, és elszántabban törekedjenek a párbeszédre, mely utat nyit a békének! Kérek mindenkit, hogy imádkozzon a meggyötört ukrán népért és mindazokért, akik e háború vagy bármely más fegyveres konfliktus miatt szenvednek, hogy beragyogja napjainkat a béke oly régóta várt ajándéka.
Most pedig szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, római hívek, valamint Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok.
Szívből adom áldásomat a Jézus Munkásnővérei Kongregáció tagjaira alapításuk századik évfordulója alkalmából.
Köszöntöm a szlovákiai Privigye (Prievidza) Kalazanci Szent József iskoláját, valamint bátorításomat fejezem ki azoknak az egyesületeknek, amelyek együtt kívánnak szembenézni a ritka betegségekkel.
Köszöntöm a biellai imaapostolsági csoportot, Nicosia, Castelfranco Veneto és a melegnanói esperesi kerület híveit; a boltierei bérmálkozókat, a milánói Szent Mária Magdolna pasztorális közösség fiataljait és a tarquiniai cserkészeket.
Szép vasárnapot és áldott nagyböjti utat kívánok mindenkinek.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: www.magyarkurir.hu