XIV. Leó pápa november 9-i Úrangyala-imájának szövegét a hivatalos német fordítás alapján az alábbiakban közöljük.

Kedves Testvérek, áldott vasárnapot kívánok!

A Lateráni bazilika felszentelésének ünnepén az egység és a közösség titkát szemléljük – azt az egységet, amely a római egyházzal köt össze bennünket, amely arra hivatott, hogy anyaként gondoskodjon a világ minden keresztényének hitétől és lelki útjáról.

A Római Egyházmegye székesegyháza, valamint Péter utódának székhelye – mint ismeretes – nem csupán rendkívüli történelmi, művészeti és vallási értéket képviselő épület, hanem a hit központi forrása is: azé a hité, amelyet az apostolokra bíztak, amelyet ők hűséggel őriztek, és amelyet az évszázadok során továbbadtak. Ennek a titoknak a nagysága visszatükröződik az épület művészi szépségében is – különösen a főhajóban, ahol Krisztus tizenkét apostolának monumentális szobrai állnak, akik az első tanítványok és az evangélium tanúi.

Ez elvezet bennünket egy lelki látásmódhoz, amely segít túllépni a külső megjelenésen, hogy az Egyház misztériumában ne csupán egy helyet, egy fizikai teret, egy kőből épült épületet lássunk. Valójában, ahogyan az Evangélium emlékeztet bennünket a jeruzsálemi templom megtisztításának szakaszában (vö. Jn 2,13–22), Isten igazi szentélye a meghalt és feltámadt Krisztus. Ő az üdvösség egyedüli közvetítője, az egyetlen Megváltó, aki egyesül emberi mivoltunkkal, és szeretetével átalakít minket, és így ő az ajtó (vö. Jn 10,9), amely megnyílik előttünk, és elvezet minket az Atyához.

És vele egyesülve mi is ennek a szellemi háznak az élő kövei vagyunk (vö. 1Pt 2,4-5). Mi vagyunk Krisztus egyháza, teste, tagjai, akik arra hivatottak, hogy az irgalmasság, a vigasz és a béke evangéliumát hirdessük a világban, azáltal a lelki dicsőítés által, amelynek elsősorban életünk tanúságtételében kell megnyilvánulnia.

Testvéreim, ebben a lelki szemléletben kell nevelnünk a szívünket. Gyakran a keresztények gyengeségei és hibái, valamint a sok sztereotípia és előítélet akadályoznak bennünket abban, hogy felismerjük az Egyház misztériumának gazdagságát. Az Egyház szentsége ugyanis nem a mi érdemeinken alapul, hanem „az Úr visszavonhatatlan önátadásán”, aki „paradox módon ismételten az emberek bemocskolt kezeit választja” (J. Ratzinger, Bevezetés a keresztény hit világába, München 2005, 323. o.).

Járjuk tehát utunkat abban az örömben, hogy Isten kiválasztott szent népe vagyunk, és kérjük Máriát, az Egyház Anyját, hogy segítsen nekünk befogadni Krisztust, és kísérjen minket közbenjárásával.

Forrás: www.vaticannews.va/de