Augusztus 24-én Máriaradnán ismét találkoztak annak a zentai és temesvári zarándokcsoportnak a tagjai, akik minden évben Medjugorjeban találkoznak. Idén a temesvári Szépszeretet csoport volt a szervező, akik nagy szeretettel várták zentai zarándoktársaikat a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban egy közös programra. Szilvágyi Zsolt helyi plébános bemutatta a templomot, majd a két csoport tagjai együtt megtekintették a temesvári székesegyházat, ahol Zsolt atya beszélt a székesegyházról és annak történelméről.
Hála és köszönet e két csoport szervezőjének Kalmár Máriának és Káfony Máriának az áldozatos munkáért. A két csoport 10 évvel ezelőtt találkozott először Medjugorjeban, azóta szorosabbra fűzték a kapcsolatot és ha van lehetőség, minden évben ott találkoznak a Szűz Anya pártfogása alatt.
A szentmisét a telecskai plébános Pásztor Árpád  plébános mutatta be, koncelebrált Széll József Kispiacon szolgáló (Vajdaság), valamint Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános, Miklós Csaba majláthfalvi plébános, Váncsa Csaba temesvár-gyárvárosi segédlelkész és Szilvágyi Zsolt atya. Zsolt atya prédikációja az imáról nagyon megérintette a jelenlévőket. Zsolt atya beszédében elhangzott, hogy a tanítványok is kérték Jézust „taníts meg minket imádkozni”. – Mi is kérjük a lelki vezetőinket, hogy tanítsanak meg jól imádkozni. Az imához el csendesülés kell. Az Istennek idő  kell.  Imánk ne legyen felületes.  Próbáljunk meg lélekben valóban Isten jelenlétében lenni. Ez nem mindig  sikerül, de törekedni kell az Istennel való igazi kapcsolatra. Nagyon fontos közösségben imádkozni másokért. Ezt tesszük mi is amikor zarándokolunk és hála Istennek mindig vannak lelki vezetőink akik „fogják a kezünket” és vezetnek minket a helyes úton, az Úr felé – mondotta a szónok.
A szentmisét és a családias hangulatú ebédet követően a több mint 140 zarándok Váncsa Csaba atya vezetésével elvégezte a keresztúti ájtatosságot, ugyanakkor megcsodálta a szépen felújitott stációkat. Visszatérve a templom falai közé a program szentségimádással és elmélkedéssel folytatódott, amit Széll József atya vezetett.
Mindezek után, lelkileg feltöltődve, következett a közös vacsora Lippán. Köszönet a szervezőknek és a jelenlévőknek a szép élményekért.

Szanda Anna