A temesvári egyházmegye területén számos obeliszk, szobor, sírkő állít emléket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek. Ilyenek találhatók például Temesváron a Győrödi úton, a józsefvárosi, és a szabadfalui temetőben, a temesvári csata helyén, Temesvár és Újbesenyő között, de említhetnénk Zsombolyát, Berekszót, Gyertyámost vagy akár a resicabányai Herglotz-keresztet is a Kereszt-hegyen, amelyet helyi vasmunkások az 1848-as események és a városért vívott harcok áldozatainak emlékére emeltek 1874-ben. Temesváron a Stan Vidrighin (volt Buziási) úti és a Sági úti temetőben Momir Dorottya, a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület tagja két olyan sírkövet talált, amely egykori 1848-as honvédeknek állított emléket. Az egyiket, amely a Stan Vidrighin úti temetőben volt és Hemmert Ferenc honvéd neve szerepel rajta, 2025-ben ledöntötték a helyéről, valószínűleg azért, mert oda már mások temetkeztek. A Bánsági Magyar Értékekért Egyesület feladatának érezte a sírkő megmentését, ezért Farkas Imre városi tanácsos segítségével kimentették a temetőből és az új helyére, a temesvár-józsefvárosi plébániára szállították, ahol Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, helyi plébános engedélyével a plébániatemplom kertjében újra felállították. A sírkő megáldására március 15-én, vasárnap a 11.30 órakor kezdődő magyar nyelvű szentmisét követően került sor.
Szentbeszédében Szilvágyi Zsolt plébános a nagyböjt negyedik vasárnapja evangéliumához kapcsolódóan arra buzdította a híveket, hogy az életükben, a mindennapjaikban vegyék észre Isten jelenlétét: – Ma március 15-e van, számunkra ünnep és az emlékezés napja. Úgy gondolom, hogy a történelemben is látnunk kell Isten jelenlétét. Látni azt jelenti, hogy többet észlelünk, mint a fizikai valóság, és megértjük az élet teljességét.

A szentmisét követően a jelenlévők a templomkertbe vonultak, ahol részt vettek a sírkő megáldásának szertartásán. –  Jézus arra buzdít, hogy fogadjuk be a gyermekeket, a szegényeket. Mi most egy sírkövet fogadtunk be templomunk kertjébe. De ez nem csak egy kő, hiszen emberi sorsokat takar. Ezért itt a Józsefvárosban ez a sírkő is emlékhely lehet. Akárcsak a plébánia udvarán, a Mária-szobor fölött elhelyezett ágyúgolyó, amit 1849-ben éppen ide, a templomunk falába lőttek be, és amit tudatosan helyeztük a Szűzanya oltalma alá. Azt mondják, hogy ott, ahol a halottakat nem tisztelik, ott előbb-utóbb az élőket sem fogják tisztelni. Ahogy bánik egy társadalom a temetőivel és az elhunytjaik sírjával, úgy bánik az élőkkel is. Ezért nekünk nem szabad elfelednünk elődeinket, történelmünket, mindazokat, akik előttünk dolgoztak, küzdöttek – mondotta a szertartás kezdetén Szilvágyi Zsolt plébános.
Az ünnepi eseményen ezt követően feszólalt dr. Bodó Barna egyetemi tanár, közíró, a temesvári Szórvány Alapítvány, valamint a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület elnöke aki arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy nem csupán azok a hősök, akik elestek a harcokban, hanem azok is, akiknek sikerült életben maradniuk és hazatérniük, mint például Hemmert Ferenc: – A magyar történelmi emlékezetben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédjeit általában kollektíven hősökként tisztelik, függetlenül attól, hogy elestek a harcokban vagy túlélték azokat. Vállalták a háború veszélyét, sokszor nagyon nehéz körülmények között harcoltak, és az ország, a nép függetlenségéért küzdöttek. Miért tekinthető hősnek az is, aki túlélte? Azért, mert részt vett a harcokban, ami önmagában is kockázat volt.
Hemmert Ferenc honvéd alakját Miklósik Ilona temesvári muzeológus, művészettörténész idézte meg, aki számos érdekes adatot közölt több ismert bánsági 1848-as hősről is: – A sírkő alatt egykoron nyugvó honvéd nagyon fiatalon állt be a seregbe, 17 évesen ő már a honvédség keretéhez tartozott. A 49-es év végére törzsőrmester lett. Hemmert Ferencről azt kell tudnunk, hogy Kisőszön született, echte német családban, aki viszont a szabadságharc idején a magyar szabadság eszméi mellett tette le a voksát. Hősnek nevezhetjük azért is, mert kétszer megsebesült, a bal kezén és a jobb lábán. Ott volt a világosi fegyverletételnél, onnan jött haza gyalog, mint a legtöbben. Temesváron hunyt el 1914-ben. Nem furcsa, hogy német nemzetiségű, bánsági születésű emberek közös eszme mellé állnak. Nem egyedül az ő nevét említhetjük 1848 kapcsán, viszont sajnos többen eltűntek. Már nem találjuk meg a szintén német nemzetiségű Fockner ezredes sírját sem a józsefvárosi temetőben, aki a mehádiai harcok alatt védte Kossuthot. Nem találjuk meg Karagyéna Miklóst sem, aki horvát volt. De említhetnénk talán az izraelita, magyar-német anyanyelvű Menczer családot is, ahonnan az apa és négy fia harcolt a honvédek zászlaja alatt.
Az utolsó felszólaló Molnár András parlamenti képviselő, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke beszédében kitért arra, hogy mint fogalmazott, „a történelem újra és újra bebizonyítja: ami igaz, ami érték, ami egy közösség lelkéhez tartozik, azt nem lehet végleg eltörölni. A közösségi emlékezetet ápolni és védeni kell, időről időre pedig újra kell építeni. Az a közösség, amely tiszteli a múltját, mindig képes lesz jövőt is építeni.”
Végezetül a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület, valamint az RMDSZ Temes megyei szervezete nevében a sírkőnél elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A temesvári Püspökség sajtóirodája