Idén a Bánsági Hegyvidéken zajló Német Kulturális Napok elnevezésű rendezvénysorozat keretében , a helyi Német Demokrata Fórum kezdeményezésére Dognácska hegyi bányászfalu a német betelepülés 300 éves évfordulóját, a falu újjászületését és a helyi bányák újranyitását ünnepli. Ebből az alkalomból 2022. október 8-án, szombaton 16 órakor a helyi Német Fórum székhelyén idén augusztus 14-én megnyitott dognácskai Bányászati Múzeum meglátogatására kerül sor, amelyet Lothar Nikolaus, a Német Fórum helyi elnöke, Klaus Mihnea és Geta Drugarin állítottak össze. A múzeumot felkeresik az alsó-ausztriai Böheimkirchen testvér-plébániáról érkezett vendégek és a Hegyvidéki Bánsági Német Demokrata Fórum képviselői.
Innen minden jelenlévő vendég a római katolikus templomba vonul, ahol imára kerül sor, majd Ebenspanger Ferenc atya megáldja az újonnan felállított emlékművet, amelyet a templom udvarán állított Lothar Nikolaus, Klaus Mihnea és Dorin Dragomir a német katolikus bányászok 300 éves jelenlétének tiszteletére. Délután 5 órától kulturális programra kerül sor a helyi kultúrotthonban, amelynek vendégei Resicabányáról érkeznek: az „Enzian” német néptáncegyüttes, a „Franz Stürmer” kórus, az „Intermezzo” zenei együttes és Marianne & Petru Chirilovici. A program közös vacsorával ér véget.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: www.facebook.com