Interjú a papszentelés előtt, amelyre 2020. augusztus 22-én Máriaradnán kerül sor 

Mindketten az élet egyik fontos, felkészítő szakaszának a végéhez érkeztetek. Nehézségektől sem mentes utat jártatok be, néha szép, néha kevésbé szép emlékekkel, ezért néhány kérdést szeretnék intézni hozzátok, most, a várva várt nap előtt. Feltételezem, hogy sok szép pillanatot éltetek meg az ismerősökkel, lelki barátokkal, kollégákkal. Életeteknek ezen a pontján kérlek, osszátok meg velünk gondolataitokat a fontos eseménnyel, a papszenteléssel kapcsolatban, amelyre augusztus 22-én kerül sor a máriaradnai bazilikában.

– A felszentelés küszöbén milyen gondolatokkal várjátok a fontos lépést? Hogyan viszonyultok a papsághoz, az előkészítő évben ugyanis volt lehetőségetek megismerni az egyházmegye életét, és azt is, hogyan működik egy plébánia.

Radulov Piry: – “Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). E bibliai idézetből megtudhatjuk, hogy a pap életében a legfontosabb a szolgálat. Mindig is szerettem volna szolgálni az embereket, és a lelkipásztori hivatás pontosan ezt jelenti: az embertársad szolgálatát. Isten azt akarja, hogy szeressük embertársainkat, mint önmagukat, és önzetlen módon éljünk. Ez a boldogság titka. Ez a szentség. Amikor valaki megtanulja, hogyan kell másokat szolgálni, boldog lesz.„A karriert magad választod, a hivatást megkapod. A karriert önmagadért végzed, a hivatást Istenért. A karrier státuszt, pénzt vagy hatalmat ígér, a hivatás nehézségeket, szenvedést, viszont megadja a lehetőséget, hogy Isten eszköze légy. A karrier szép nyugdíjjal és sok kedvezménnyel kecsegtet… a hivatás a halálod óráján ér véget.”

Hojda Ionuc Vasile: – A gondolatom egyszerű, mégpedig az, hogy szolgáljam Istent és felebarátomat, továbbá különösen nyitott legyek mindaz iránt, amit Isten tenni akar az életemben. A legfontosabb szempont szerintem is a szolgálat. Az előkészítő évben lehetőségem volt jobban megismerni egyházmegyénket, különösen, amikor Resicabányán voltam gyakorlati éven, ezért Isten segítségével bizalommal tekintek a jövőbe, várom a papszentelést és örvendek, hogy felebarátaimat szolgálhatom.

– Mi a papszentelési mottótok? Mit mond nektek ez a jelmondat és miért pont ezt választottátok?

Radulov Piry: – Az általam választott mottó az Apostolok Cselekedeteiből származik. Ezzel az idézettel szeretném az emberek tudomására hozni, hogy az életem folyamatos kísérlet lesz arra, hogy mindenkinek a segítségére legyek, és nem csupán lelki téren. Az idézeten keresztül szeretném ösztönözni őket, hogy kérjék segítségemet, valahányszor úgy érzik, hogy szükségük van rá. Lehetőségeim szerint a legnagyobb örömmel segíteni fogok nekik. A mottóm: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom” (Apcsel 3,6)

Hojda Ionuc Vasile: – Mottóként II. János Pál pápa buzdítását választottam: „Legyél fény és vigasztalás mindenki számára, akivel találkozol.” Erre vágyom, és ez a buzdítás ösztönzött hosszú ideig mindenben, amit tettem. Arra törekszem, hogy minden pillanatot intenzíven éljek meg, igyekszem minél közelebb kerülni Istenhez és embertársaimhoz.

– Milyen terveitek vannak a papszentelés utáni időre?

Radulov Piry: – A papszentelés után a legfontosabbnak tartom az imát és a személyes kapcsolatot Istennel, ugyanakkor igyekezni fogok embernek maradni. Elérkezett az idő, amikor embernek kell lennünk az emberek között. A papok sokszor annyira megpróbálnak papok lenni, hogy elfelejtenek embernek maradni… Úgy fogom élni az életem, hogy elkerüljem azt a kérdést, amit egy lelkész intézett egy paphoz: „Pap már lett belőled, emberré mikor válsz?”

Ionuc Vasile Hojda: – Nincsenek terveim, szeretném teljes mértékben teljesíteni Isten akaratát, és igyekezni fogok eleget tenni a hívek igényeinek, ott, ahol szolgálni fogok.

– Az egyházmegyei pasztoráción belül hol szeretnének dolgozni a jövőben, a lelkipásztori szolgálat melyik területén?

Radulov Piry: – A pasztorációt illetően nincs kifejezetten kedvenc területem. Oda fogok menni a legnagyobb szeretettel, ahol szükség van rám, és Isten segítségével igyekezni fogok jó munkát végezni. Megpróbálok nem arra törekedni, hogy mi könnyebb vagy mi tetszik nekem a legjobban, hanem azt tenni, ami a hívek javára válik, és mindent Isten nagyobb dicsőségére.

Hojda Ionuc Vasile: – Ami az egyházmegyés lelkipásztori tevékenységemet illeti, nincsenek preferenciáim, szívesen és örömmel megyek bárhova, ahol a szolgálatomat igénylik. Számomra fontos az önfeláldozás főleg Isten nagyobb dicsőségére.

– Köszönjük a beszélgetést! 

Az interjút Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodája készítette