Május 29-én és 30-án tartották a bánsági németek Heimattage elnevezésű kulturális rendezvényét, amelyet idén a Bánságból külföldre települt német nemzetiségű hívek és érdeklődők az új típusú koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt online követhettek. A Heimattage keretében május 30-án, vasárnap 10 órakor a Temesvár I. -belvárosi Szent Katalin templomban Dirschl Johann általános helynök mutatott be szentmisét. Koncelebrált Hajdú József ny. lelkipásztor. A liturgián jelen volt dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, Daniela Bărbulescu ügyvezető igazgató és Dagmar Șiclovan, a Stefan Jäger Alapítvány elnöke, valamint a Banater Rosmarein német néptánccsoport több tagja. A szentmise zenei szolgálatát a székesegyház énekkara látta el Radu Zaharia vezetésével, a kórus Franz Schubert és Richard Strauss műveit szólaltatta meg.
A szentmisét követően a résztvevők koszorút helyeztek el az Adam-Müller-Guttenbrunn Ház udvarán a Szovjetunióba deportált bánsági áldozatok tiszteletére felállított emlékműnél.
A Bánsági Német Kulturális Napok idei rendezvénysorozatának mottója: Virtuell und trotzdem verbunden / Virtuálisan de mégis együtt, a programot ugyanis a DFDR BANAT (Bánsági Német Demokrata Fórum) YouTube csatornáján és Facebook oldalán, valamint a Temesvár I. belvárosi plébánia Facebook oldalán (https://www.facebook.com/sfecaterina.cetate) az érdeklődők online követhették.
Fotó: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=banater.rosmarein&set=a.4746191168729960