Mindannyian a Szűzanya gyermekei vagyunk – így jellemezték önmagukat a nagyváradi, szatmári és temesvári egyházmegyéből érkezett szlovák nemzetiségű hívek, akik augusztus 14-én, szombaton, a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napon megtöltötték a máriaradnai kegytemplom padsorait. Több nemzedék adott itt találkát most egymásnak egy aránylag hosszú szünet után, amelyet az új típusú koronavírus-járvány miatti korlátozások okoztak.
A szentmise kezdetén az egybegyűlteket a liturgia főcelebránsa, Antonín Basler olmütz-i (Olomouc, Csehország) segédpüspök üdvözölte. Koncelebrált Böcskei László nagyváradi főpásztor és Pál József Csaba temesvári megyéspüspök.
Mindhárom főpásztor a közös hit összetartó erejét emelte ki, valamint azt, hogy a Szűzanyához minden hívő egyformán fordulhat segítségért, oltalomért.
A szentmise végén Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokrata Szövetségének elnöke lépett mikrofon elé, aki kiemelte: a két nemzet megmaradásának ezen a vidéken, kultúrájuk, hagyományaik tovább örökítésének fontos tartóoszlopa a hit. Adrian Miroslav Merka elnök ugyanakkor ajándékot nyújtott át a három püspöknek.

Thabitta Kozilek
(Fordítás és szerkesztés: a Temesvári Püspökség sajtóirodája)