1. lectio

Lk 24,1-12
„A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.“

Magyarázat:
Lukács evangélista mindenki másnál jobban odafigyel azokra a nőkre, akik követték Jézust, és tanúi voltak minden vele kapcsolatos eseménynek, beleértve a halált, a temetést és az üres sír megtalálását. Egyedül ő írja le, hogy az asszonyok sabbat előtt illatos olajokat készítettek Jézus testének megkenéséhez, majd a pihenőnap letelte után magukkal vitték azokat a sírhoz. Ugyancsak Lukácsnál szerepel az angyalok kérdése: Miért keresitek az élőt a halottak között? Ez a szemrehányás Jézus szadduceusokkal folytatott vitájára emlékeztet, amikor azt mondja nekik: Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él. (Lk 20,38).

2. meditatio

  • Vajon nem a holtak között kerestem én is az Élő Jézust, vagyis a régi szokásokban, amiket már félig sem értünk, a hideg és üres épületekben, az olyan kérdésekre adott válaszokban, amiket nem mi tettünk fel stb.?
  • A feltámadt Jézusba vetett hit egy nagyon bensőséges és személyes folyamat, amelyet azonban nem tudunk magunkban tartani, hanem meg kell osszuk a tapasztalatainkat másokkal. Mi a nézetem ezzel kapcsolatban: nem vagyok biztos benne, hogy hiszek-e vagy sem a feltámadásban? Szégyellek a feltámadásról beszélni, mert sokan kinevetnének? Van bátorságom megvallani hitemet?
  • A csodálkozás lehet az első lépés a hit felé. Be tudom vallani, hogy meglepnek bizonyos események, vagy inkább mindent természetesnek és magától értetődőnek nyilvánítok, hogy ne tűnjek tanulatlannak?

3. oratio
Istenem, elnémulok a feltámadás nagy misztériuma előtt. Bármerre nézünk, igazságtalanságot, erőszakot és olyan emberek halálát látjuk, akik nem tettek mást, csak rosszkor születtek rossz helyen. A te szeretett Fiadat is igazságtalanul elítélték és halálra kínozták, de te nem hagytad Őt a halál martalékául. Ahogy Ő feltámadt, reméljük, hogy sok idő előtt elhunyt és megölt ember élete is beteljesedik benned, mert Te nem a holtak, hanem az élők Istene vagy. Fiad feltámadásával add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy harcoljunk az életért, gondoskodjunk mindegyik életről, hogy minden erőnkkel elősegítsük az életet. Nem lehet a halálé az utolsó szó. Ámen.

4. contemplatio
Ragaszkodj ahhoz a gondolathoz (ötlethez), hogy Isten meglepően és teljes egészében megváltoztathatja az ember helyzetét. Az asszonyok azért érkeztek Jézus sírjához, hogy végső búcsút vegyenek az elhunyttól, és a feltámadás evangéliumának első hírnökeiként távoztak onnan.

5. actio
A feltámadás éjszakáján pillantsunk az égre. Talán látjuk a csillagokat. Biztosak lehetünk benne, hogy ahogy múlik az éjszaka sötétje, úgy tűnik el minden, ami beárnyékolja életünket, ami nem tud ellenállni Isten életerejének.

Lectio Divina a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorból