1. lectio
Jn 20,1-18
„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
Magzarázat:
Mária nem fél azoktól a férfiaktól, akikkel Jézus sírja közelében találkozik, bár a félelem normális reakció lett volna egy ilyen helyzetben. Nem érdekelte, hogy mi történik vele. Figyelmét teljes egészében lekötötte a sokk, hogy Jézus teste eltűnt. Háromszor szólítják meg, kétszer a „miért sírsz?” kérdéssel, egyszer pedig a saját nevén „Mária”. Amikor tudatosul benne, hogy ki ő, akkor képes felismerni az élő Jézust. Kétszer is közlik velünk, hogy Mária megfordult. A leírt helyzet nem igényel ennyi megfordulást, de jelképesen Máriának szüksége van a megfordulásra, a megtérésre. Ő megérti ezt, és így az apostolok apostola lesz.
2. meditatio
- El tudom képzelni, hogy egy rendkívüli sokk hatására az ember valahogy kívül kerüljön a saját személyén, és csak automatikusan reagáljon? Gondoljunk csak az ukrajnai menekültekre, arra, amit a hazájukban vagy a száműzetés felé vezető úton láttak és tapasztaltak.
- Mi lenne a reakciód, ha élve látnád magad előtt Jézust, miután meggyőződtél arról, hogy meghalt?
- Mária találkozása a feltámadott Jézussal alaposan megváltoztatja az életét. Elindulva a kimondatlan, de hatékony gondolatból, hogy az életnek nincs értelme, eljutott oda, hogy misszionárius lett, aki nem tudta elhallgatni a csodálatos hírt, hogy Jézus él. Az ő lelkesedése megmozgatja valahogy a szívemet?
3. oratio
Ó, Jézusom, aki szeret Téged, a közeledben akar lenni. Intuitív módon közelség alatt kis fizikai távolságot értünk. Szeretnénk megérinteni a szeretett személyt, érezni az érintését a bőrünkön. Te nem tiltottad meg Máriának, hogy megérintsen Téged, ahogy később Tamás apostol is megérintett. De Máriának, Tamásnak és nekünk is meg kell értenünk, hogy az a mód, ahogyan most és mindig a közelünkben maradsz, nem olyan, hogy fizikailag észlelhessünk téged, és ugyanakkor nem kevésbé igaz vagy érvényes, mint a fizikai jelenlét. Segíts megértenünk, hogy Isten ténye éppoly valóságos vagy még valóságosabb, mint amit a testi szemünkkel látunk. Előbb ebben a földi testben élünk, de ugyanígy élünk már Veled is, a Te országodban. Te vagy a mi útmutatónk az élethez. Ámen.
4. contemplatio
Gondolkodjunk el azon, hogy ha a halált legyőzi Jézus Krisztus feltámadása, mit jelent ez a mi életünkben, amelyet itt a földön élünk, amikor még ki vagyunk téve a testi halálnak.
5. actio
Tegyünk egy sétát a természetben, és figyeljünk arra, hogyan ébred újjá az élet, virágoznak a gyümölcsfák, kezdenek nőni a levelek. Milyen csodálatos a természet élete. Milyen csodálatos lehet az Istennél kiteljesedett élet. Ámen!
Lectio Divina a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorból







