Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ adventi programjának megfelelően december 7-én, szerdán 6 órakor ismét roráté szentmisére várták a fiatalokat, ezúttal a piarista templomba. A liturgiát bemutató Pál József Csaba megyés püspök bevezetőjében a fiatalokhoz intézve szavait úgy fogalmazott: örvendetes, hogy a korai óra ellenére ilyen nagy számban részt vesznek a szentmisén – Eljöttetek, hogy együtt várakozzunk arra, hogy Jézus Krisztus, aki 2000 évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, megszülessen a mi szívünkben, a mi életünkben is. A mai szentmisén mi, papok, fehér színű liturgikus öltözetet viselünk, mert Jézus születésére együtt várakozunk a Szűzanyával, az ő közbenjárását kérve – mondotta a főpásztor. A liturgián koncelebrált Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, Kocsik Zoltán lelkipásztor, a piarista templom, valamint a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója, Hojda Ionuc újmoldovai plébános és Szabó Tiberiu káplán, ifjúsági lelkész. A szentmise zenei szolgálatát a Gerhardinum Líceum énekkara látta el Iustin Călin vezetésével.
A templomban csak az oltárt megvilágító lámpák és a gyertyák, valamint a padok szélén elhelyezett mécsesek égtek, a sötétség is a várakozást jelképezte.
Szentbeszédében Kocsik Zoltán lelkipásztor arra hívta fel az egybegyűlt fiatalok figyelmét, hogy advent nem csupán a várakozás, hanem a belső, lelki változás ideje is: – Adventben mi is változunk, és Isten gondolkodását, logikáját nem csupán megértjük, hanem a szeretetben, a mindennapok készülődésében, életünkben meg is valósítjuk – fogalmazott a templomigazgató, aki a szentmise végén köszönetet mondott a szervezőknek, a Gerhardinum Líceum jelen lévő növendékeinek és tanárainak, valamint a azoknak a szülőknek, akik elkísérték gyermekeiket a szentmisére.
Végezetül Pál József Csaba megyés püspök ismertette az Egyházmegyei Ifjúsági Központ soron következő adventi programjait: december 10-én a harmadik adventi gyertyát a Temesi főesperesség fiataljai a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban gyújtják meg a 17 órakor kezdődő szentmisén, a következő szerdán 6 órai kezdettel pedig a temesvár-mehalai templomban lesz újra roráté szentmise.

A temesvári Püspökség sajtóirodája