A közelmúltban a Hegyvidéki Bánságba, elsősorban a Duna északi partján, a Vaskapu közelében található cseh településekre látogatott Halka Kaiserova asszony, a Cseh Köztársaság romániai nagykövete. A látogatás célja helyszíni kapcsolatépítés volt a csehek és a bohémiai németek katonaparasztként való betelepítésének 200. évfordulója alkalmából.
A nagykövet asszonyt útjára elkísérte Jitka Krukova, a Cseh Köztársaság Nagykövetsége konzuli osztályának vezetője, Stefan Bouda, a Romániai Csehek és Szlovákok Demokratikus Szövetsége dél-bánsági fiókjának elnöke, valamint Gheorghe Tismănar, a legnagyobb és legaktívabb bánsági cseh település, Szörénybuzás polgármestere. Resicabányán a nagykövet találkozott Ioan Dragomir prefektussal, valamint Romeo Dunca megyei tanácselnökkel és csapatukkal. A hivatalos bevezető keretében többek között kiemelték az állami intézményekkel való jó együttműködést, a kultúra fejlődésének kiváló feltételeit, több, évekkel ezelőtt Csehországba kivándorolt bánsági cseh család visszatelepülési tendenciáit, cseh cégek letelepedését a Bánságban. Ezt követően a nagykövet a bánáti cseh települések két alapvető problémáját emelte ki, amelyekre a felkeresett településeken hívták fel a figyelmét: a rossz közúti infrastruktúra, valamint a bánsági hegyvidéken élő mintegy 900 cseh személy egészségügyi ellátása, amely elégtelen vagy inkább nem létezik.
A nagykövet a bánsági cseh betelepülés 200. évfordulójának jubileumi évében kijelentette, hogy sürgősen meg kell oldani az infrastruktúra problémáját, amivel a román megyei hatóságok képviselői is egyetértettek. Romeo Dunca kifejtette, hogy a megyei tanács 2023-as beruházási programjában több cseh településre vezető bekötőút aszfaltozása szerepel. Dragomir prefektus kifejtette, hogy Lászlóvára és Szörénybuzás egészségügyi ellátásának javítását már elkezdték, és hogy márciusban erre a célra találkozót hívott össze az összes lászlóvárai cseh település képviselőivel. A bánsági cseh gyermekek számára három általános iskolában – Dunaszentilonán, Szörénybuzáson és Berszászkán – van cseh anyanyelvű osztály – és az újmoldovai líceumban is van cseh anyanyelvű oktatás. A Cseh Köztársaságból rendszeresen érkeznek tanárok a Hegyvidéki Bánságba.
A Hegyvidéki Bánságban élő csehek többsége római katolikus, Dunaszentilonán pedig egy kis neoprotestáns (eredetileg lutheránus) közösség él. Arad megyében, Németperegen huszita közösség él. A Hegyvidéki Bánságban két cseh nyelvű pap tevékenykedik: Josef Přelouček szörénybuzási plébános és Vencel Mašek, nyugalmazott plébános, aki Bigéren él. Cseh nemzetiségű hívek élnek Újmoldován, Szörénybuzáson, Eibenthalon, Orsován, Herkulesfürdőn, Cseherdősön, Karánsebesen, Zsuppán Aninán, Bozovicson, és Resicabányán. Néhány évvel ezelőtt Temesváron is alakult egy kisebb közösség.
Werner Kremm
Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 31. évfolyam / 7530 szám, Bukarest, 2023. február 28., kedd, 5. oldal.
Szerkesztés: Claudiu Călin, a temesvári egyházmegye sajtóirodája
- 4MP859 Digital Camera










