A temesvári Szent György római katolikus székesegyházban március 28-án és 29-én került sor a Ferenc pápa által a nagyböjt idejére meghirdetett „24 óra az Úrért” elnevezésű imanapra. Válaszolva a Szentatya felhívására, a hívek keresztúti ájtatosságon, bűnbánati liturgián, zsolozsmán, imán vettek részt, ugyanakkor lehetőségük volt a bűnbánat és kiengesztelődés szentségéhez járulni.
Az idei világméretű lelki programot az „Uram, te vagy reményem” (Zsolt 71,5) mottó jegyében szervezték. Az Evangélizációs Dikasztérium honlapján (www.evangelizatio.va) közzétett, e kezdeményezéshez kapcsolódó füzetben olvasható: „Az Istennel és az emberekkel való kiengesztelődés visszavezeti az embert a békéhez. A háborúk és a béke nem csupán a politikai megállapodások, hanem mindenekelőtt az emberi szív hajlandóságának az eredménye. Ebben az értelemben minden ember, és különösen minden keresztény felelős a társadalmakban és a nemzetek közötti háborúért és békéért. Mindannyiunk küldetése az irgalmas szív ápolása, a megbocsátás és a béke kultúrájának terjesztése. A 24 óra az Úrért kezdeményezés során nem lehet figyelmen kívül hagyni a békéért és a megbékélésért való imát a háborúban álló nemzetek és a még mindig konfliktusban lévő társadalmi csoportok között.”
Március 28-án, pénteken a Szent György-székesegyházban megtartott bűnbánati liturgián Nikola Lauš kanonok, püspöki irodaigazgató bevezetőjében a következőket mondotta: – Használjuk fel gyümölcsözően ezeket az órákat, amelyeket az Úrral töltünk. Imádkozzunk hozzá Ferenc pápa egészségéért és a világ békéjéért. Ennek az Úrral töltött 24 órának az a célja, hogy meghatározza számunkra mindazt, ami fontos: a megújult hitet, az újra felfedezett imádságot, a hiteles reményt és a szentgyónáson keresztül a Mennyei Atyához való közeledést. Jöjjünk ezekben a napokban Jézus elé, az Oltáriszentség elé, csendesedjünk el és hallgassuk Jézust, figyeljünk arra, amit Ő közvetít nekünk, Ezután pedig az általa adott kegyelemmel térjünk vissza otthonainkba, és éljünk valódi keresztény életet.
A „24 óra az Úrért” lelki program szombaton 17.30 órakor szentmisével zárult, amelyet Augustin Bărbuț atya, a temesvári IX. egyházközség plébánosa celebrált.

A temesvári Püspökség sajtóirodája