Most, amikor a katolikus egyház világszerte gyászol, visszaemlékszem a 2019. június 2-án Balázsfalván, Ferenc pápával együtt tartott szentmisén való részvételemre. Megismétlem az akkori, 2019 júniusi írásomat.
…június 2-án Balázsfalvára, a romániai görögkatolikus egyház lelki központjába, a gyulafehérvár-fogarasi érsekség székhelyére vezetett az utam, azon a napon, amikor Ferenc pápa a görögkatolikus és római katolikus egyház bíborosainak, érsekeinek, püspökeinek és papjainak koncelebrálásával vezetett szentmisét. A litugia középpontjában a romániai görögkatolikus egyház hét mártír püspökének – Valeriu Traian Frențiu, Iuliu Hossu, Alexandru Rusu, Ioan Bălan, Ioan Suciu, Vasile Aftenie és Tit Liviu Chinezu – boldoggá avatása állt. Egyikük, Dr. Valeriu Traian Frențiu eddig az egyetlen Resicabányán született püspök, és most az első boldoggá avatott is.
Éppen hajnali három óra volt, amikor június 2-án, vasárnap elindultunk Resicabányáról, és három és fél órás autóút után hajnalban megérkeztünk az Erdély középső részén fekvő Balázsfalvára, egy körülbelül húszezer lakost számláló kisvárosba, amely ma már nem csupán a romániai görögkatolikus, hanem a római katolikus egyház központja is. Gyulafehérvár után már konvojban utaztunk, hiszen számos busz és személygépkocsi haladt velünk egy irányba. A városba érve rendőrök irányítottak minket a parkolókhoz. Ezután körülbelül egy órát gyalogoltunk Balázsfalva központjáig, az 1848-as térig, amely az akkori forradalomról kapta a nevét, ahol a főszékesegyház is található.
A székesegyház megtekintése után (ahol a hét püspök életét, munkásságát és mártíromságát bemutató különleges kiállítást volt látható), újabb félórás séta után értünk a Szabadság mezejére/Câmpia Libertății, a liturgia helyszínére. A hivatalos tájékoztatás szerint mintegy százezer ember volt jelen a Szabadság mezején, a köztársasági elnöktől a parasztfiúig, öregtől a fiatalig, az egész országból, de külföldről is, amikor Ferenc pápa a főbejáraton keresztül behajtott pápamobiljával és üdvözölte a jelenlévőket.
A boldoggá avatási szertartásra a Szent és Isteni Liturgia (a görög katolikus egyház szentmiséjének hivatalos neve) első részében került sor, amelynek középpontjában Ferenc pápa és Lucian Mureșan bíboros, balázsfalvi nagyérsek állt. Az ünnepi boldoggá avatás után a liturgia a szokásos menetét követte. Ferenc pápa tartotta a szentbeszédet. Ezt követte a pápai áldás és a Pontifex Maximus köszönő szavai a Romániában töltött három napért. Az időjárás-előrejelzés már napokkal korábban rossz időt jósolt esővel és viharokkal. Ezért esernyőkkel és könnyű esőkabátokkal voltunk felszerelkezve. De a kétórás liturgiát napsütésben, 25 Celsius fokban ünnepeltük, még ha reggel nem is úgy tűnt. Csoda lett volna?
A végső áldásnál a kezemben tartottam Viorica Ana Farkas resicabányai művésznő, a Bánsági Hegyvidéki Német Demokrata Fórum „German Art Reschitza” festőcsoportjának tagja Dr. Valeriu Traian Frențiu görögkatolikus mártír püspököt ábrázoló festményét, amely mostantól a német „Alexander Tietz” központot díszíti.
A pápamobil ismét áthajtott az emberek között, akik örömükben éljenezték a pápát. 20 évvel azután, hogy részt vehettem II. János Pál pápa szentmiséjén Bukarestben, az Izvor parkban, ismét részese lehettem egy pápai liturgiának hazánkban. Meghatódva és sok-sok emlékkel utaztunk haza, de a gondolataink sokáig elidőztek Balázsfalván. Különösen a pápa egyszerűsége, megható szavai érintettek meg.
Ezek az írásos emlékeim Ferenc pápáról 2019-ből. Biztos vagyok benne, hogy az évek során még több emlékem is összegyűlt a Ferenc pápával való találkozásról Rómában. De a balázsfalvi találkozó emléke volt számomra a legmaradandóbb…
Húsvéthétfőn (a húsvéti ünnepeket a bajorországi Burghausenben töltöttem), amikor részt vettem az ünnepi szentmisén a katolikus templomban, a fiam közölte velem a szomorú hírt, hogy Ferenc pápa elhunyt. Néhány perccel később a celebráló pap is bejelentette, és az összegyűlt hívek imában egyesültek az elhunyt Pápa lelki üdvéért.
Ezt követően 15 percig szóltak a harangok az elhunyt Pápáért. Megható pillanatok voltak ezek, mert korunk egyik nagyszerű embere hazatért a Mindenható Istenhez. Számomra, sokunk számára felejthetetlen marad, akárcsak két elődje, II. János Pál és XVI. Benedek.
Isten adjon neki örök nyugalmat!
Erwin Josef Țigla








