A keresztények Isten szeretetének eszközei a világ számára. Erre emlékeztetett bennünket XIV. Leó pápa a most vasárnapi Úrangyala imán. XIV. Leó pápa először imádkozta a „Regina Coeli”-t az Apostoli Palota ablakában. Az eseményre több tízezer ember érkezett a Szent Péter térre.

Birgit Pottler, Stefan von Kempis – Vatikán

Az Apostoli Palotában lévő pápai lakás ablaka február 2. óta zárva volt. Ferenc pápa utoljára csaknem két hónappal ezelőtt mondott ott déli imát.
„Imádkozzatok értem” – ezek voltak Ferenc pápa szavai minden vasárnapi Úrangyala imán. A most vasárnapi ima kezdetén XIV. Leó pápa háláját fejezte ki a „szeretetért”, amelyet megválasztása óta kapott. „Ugyanakkor arra kérlek benneteket, hogy támogassatok imáitokkal és közelségetekkel” – fogalmazott a Szentatya.
Húsvét e hatodik vasárnapján XIV. Leó pápa a hivatásról és az elkötelezettségről beszélt. Délután pedig birtokba veszi római püspöki templomát – ez is emlékeztet arra, hogy Róma püspökeként különleges feladatot lát el.

Perspektívaváltás
„Mindabban, amire az Úr hív bennünket, mind az életutunkon, mind a hit útján, néha elégtelennek érezzük magunkat. A most vasárnapi evangélium azonban megváltoztatja perspektívánkat, hogy ne a saját erőnkre tekintsünk, hanem az Úr kegyelmére, aki kiválasztott minket, abban a bizonyosságban, hogy a Szentlélek vezet minket és megtanít mindenre” – mondotta XIV. Leó pápa.
Jézus „csodálatos ígérettel” jelentette be a Szentlélek ajándékát – emlékezett vissza XIV. Leó pápa: „Jézus így szabadítja meg a tanítványokat minden félelemtől és aggodalomtól, és ezt modja nekik: ‘Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne csüggedjen’. Mert ha megmaradunk az Ő szeretetében, Ő maga lakik bennünk, életünk Isten templomává válik, és ez a szeretet megvilágosít bennünket, teret teremt magának gondolkodásunkban és döntéseinkben, míg végül másokra is kiterjed, és megvilágítja minden élethelyzetünket”.
A Szentlélek így mindenkit „kézen fog”, és lehetővé teszi, hogy „megtapasztalják Isten jelenlétét és közelségét a mindennapi életben”.  Ily módon lehetővé válik a hivatás, a kötelezettségek és az egyházi szolgálat másfajta szemlélete. Mindenki „bátran mondhatja”: „Még ha gyenge is vagyok, az Úr nem szégyelli emberségemet, hanem eljön, hogy bennem lakjon. Szent Lelkével elkísér, megvilágosít és szeretetének eszközévé tesz mások, a társadalom, a világ iránt”.

Együttérző keresztények lenni
Ebből nő ki a keresztények küldetése: „Isten szeretetét mindenhová elvinni” a hit örömével – mindig szem előtt tartva, hogy „jelenléte különösen a kicsinyekben, a szegényekben és a szenvedőkben nyilvánul meg, és megköveteli tőlünk, hogy figyelmes és együttérző keresztények legyünk”.
Az egyház Úrangya imája Mária ima. Mielőtt XIV. Leó pápa újra elénekelte a Regina Coeli éneket, emlékeztetett bennünket arra, hogy Mária a Szentlélek munkája által „az »Isten által megszentelt hajlék« lett. Vele együtt mi is megtapasztalhatjuk az Úr befogadásának örömét, és megtapasztalhatjuk, hogy szeretetének jelei és eszközei vagyunk”.
Az Úrangyala imát követően XIV. Leó pápa a kínai katolikusokért is imádkozott, valamint tisztelettel adózott elődje, Ferenc pápa „Laudato si’” című teremtésvédelmi enciklikája előtt.
„Tegnap, a Boldogságos Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus ünnepén ünnepelték a XVI. Benedek pápa által bevezetett, a kínai egyházért való imádság világnapját” – mondotta a pápa. „A kínai templomokban és zarándokhelyeken és szerte a világon imákat ajánlottak fel Istennek a kínai katolikusok és az egyetemes egyházzal való közösségük iránti aggodalom és szeretet jeléül. A Boldogságos Szűz Mária közbenjárása adja meg nekik és nekünk a kegyelmet, hogy erős és örömteli tanúi legyünk az evangéliumnak, még a megpróbáltatások közepette is, és hogy mindig előmozdítsuk a békét és a harmóniát”.
A Vatikán és a Kínai Népköztársaság évtizedek óta nem tart fenn hivatalos kapcsolatot. Mégis a katolikus egyház a Kínában gyorsan növekszik. A megboldogult Ferenc pápának sikerült megállapodást kötnie a pekingi rezsimmel a püspökök kinevezéséről; a megállapodást többször is megújították. A pápa soha nem utazott Pekingbe. A Szentszék azon kevés államok egyike, amelyek elismerik Tajvant.
A vasárnap déli Úrangyala ima után XIV. Leó pápa megemlékezett a háborútól szenvedő népekről is. „Foglaljuk őket imáinkba; bátorságot és kitartást kérünk mindazok számára, akik elkötelezettek a párbeszéd és a béke őszinte keresése mellett”.
A Szentatya kitért elődje, Ferenc pápa „Laudato si’” című teremtésvédelmi enciklikájára is, amely tíz évvel ezelőtt jelent meg. „Rendkívül kedvező fogadtatásra talált, számtalan kezdeményezést inspirált, és mindenkit megtanított arra, hogy meghallgassa a Föld és a szegények kiáltását. Üdvözlöm és bátorítom a Laudato si’ mozgalmat és mindazokat, akik elkötelezettek az ügy mellett!”

Boldoggá avatás Lengyelországban
A Szentatya megemlítette Stanislaus Kostka Streich boldoggá avatását is, amelyre szombaton került sor a lengyelországi Poznanban. „Ezt az egyházmegyés papot 1938-ban meggyilkolták a hit iránti gyűlöletből, mert a szegények és a munkások érdekében végzett tevékenysége zavarta a kommunista ideológia támogatóit. Példája különösen a papokat ösztönözze arra, hogy nagylelkűen dolgozzanak az evangéliumért és testvéreikért”.

Forrás: www.vaticannews.va/de,