A temesvári egyházmegye két lelkipásztora, Pălie Veniamin főesperes, az állandó diakónusok képzéséért felelős plébános, valamint dr. Kozovits Attila zimándújfalui és szentannai plébános irányításával — akik példás fordítói szolgálatot is elláttak — Francisc Craia, Alexandru Dumea, Paul Bogatu és Petru Hațegan állandó diakónusjelöltek 2025. október 10–12. között kétnapos lelki és teológiai képzésen vettek részt Máriabesnyőn, Magyarországon, Pál József Csaba temesvári megyés püspök közvetlen támogatásával.
A képzés célul tűzte ki a diakónusjelöltek emberi, lelki és pasztorális felkészültségének elmélyítését, a diakónusi szolgálat felé vezető útjukon, az egyházi közösség, a lelki megkülönböztetés és az őszinte odaadás szellemében.

A program péntek este kezdődött testvéri vacsorával, majd esti imával, lelki elmélkedéssel és szentségimádással, amelyet Kovács Lajos atya vezetett. Az est hagyományos silentiummal zárult.
A szombati nap intenzív képzéssel telt, ahol a teológia összefonódott a lelkigyakorlattal és a közösségi tapasztalattal. A homiletika órák keretében, amelyeket Káposztássy Béla és Kékesy Péter atyák vezettek, a résztvevők a rövid prédikáció, az aktív meghallgatás művészete és az empatikus kommunikáció terén gyakoroltak.
Minden gyakorlat célja az volt, hogy fejlessze a hallgatás képességét, az elhangzottak hiteles visszaadását, valamint a beszélgetőtárs lelki rezdüléseinek megkülönböztetését. Az egyik műhelymunka során mindegyik jelölt három percben elmesélt egy jelentős eseményt saját életéből, amelyet társa egy percben újra elmondott — miközben kezét a másik vállára helyezte, a közösség és a kölcsönös bizalom szimbolikus gesztusaként.
Egy másik csoportos gyakorlat — háromfős csoportokban — az önkifejezés és a figyelmes hallgatás módjának elmélyítésére irányult. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy a hiteles prédikáció a felebarát iránti szeretetből és az élet figyelmes meghallgatásából fakad.
A liturgika tantárgy keretében a hangsúly a liturgikus gesztusok és tárgyak szentségére, a szentségek szimbolikájára, valamint annak tudatosítására helyeződött, hogy „az Egyházban — különösen a liturgiában — semmi sem történik véletlenül”. A képzés vezetői kiemelték az alapos felkészülés és a belső, Isten felé irányuló hozzáállás fontosságát — nem pedig a személyes teljesítményre való törekvést.
A diakonátus teológiájáról szóló előadást Molnár Ferenc állandó diakónus tartotta, aki átfogó történeti betekintést nyújtott a diakónusi szolgálat fejlődésébe. Az Apostolok Cselekedetei (6. fejezet) alapján felidézték az állandó diakonátus megújulásának főbb állomásait — Joseph Horne, Hans Kramer és Karl Rahner teológiai reflexióitól kezdve a II. Vatikáni Zsinat határozatain, VI. Pál pápa későbbi dokumentumain át egészen e szolgálat nemzetközi kibontakozásáig.
A résztvevők konkrét példákon keresztül fedezték fel, hogy az állandó diakonátus az Egyház azon vágyából született, hogy szolgálja a társadalom peremére szorultakat, eljuttassa az Evangéliumot a családokba és azokhoz, akik távol élnek Istentől — mint „a Szentlélek kegyelme, amely gazdagítja az Egyház küldetését”.
A záró elmélkedések során olyan dokumentumokat idéztek, mint a Lumen Gentium, Deus Caritas Est és Laudato si, amelyek kiemelik a keresztény diakónia karitatív, pasztorális és spirituális dimenzióját.
A képzési program vecsernyével zárult, amelyet egy testvéri agapé követett. A légkör örömteli, bizalommal teli és közös imádságban gyökerező volt, megerősítve minden jelölt tudatát arról, hogy hivatásuk lényege: „nem önmagukért, hanem Krisztusért és Egyházáért” szolgálni.
Jelenleg a temesvári egyházmegyében három állandó diakónus tevékenykedik, és ez a képzési folyamat fontos lépést jelent a diakónusi szolgálat megerősítésében a helyi plébániákon — az egység és az egyházi közösség szellemében.

Petru Hațegan