„Oratio pro fidelibus defunctis. Requiem æternam dona eis, Domine. Et lux perpetua luceat eis. Requiescant in pace. Amen.” E szavakkal imádkoztak a lelkipásztorok az Úrhoz hazatért hívekért november 2-án, halottak napján a temesvári egyházmegye számos templomában és temetőjében bemutatott ünnepélyes liturgiák keretében.
Egyházmegyénk elhunyt püspökeiért, kanonokjaiért, papjaiért és a hívekért, november 3-án a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban imádkoztak mindazok, akik részt vettek reggel 8 órakor a Pál József Csaba megyés püspök által celebrált szentmisén. A requiemen koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, a temesvár-belvárosi közösség plébánosa, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Jäger Adalbert temesvár-újkisodai plébános, Kocsik Zoltán atya, a piarista templom igazgatója, Augustinov György, a bolgár személyi plébánia plébánosa, Augustin Bărbuț atya, a temesvári Szentháromság plébánia plébánosa, Filip Gyula Dorin csáki plébános, Szabó Péter ny. plébános és Branko Duma temesvár-józsefvárosi segédlelkész. A szentmise zenei szolgálatát a székesegyház kórusa látta el dr. Walter Kindl vezényletével, orgonán közreműködött Dr. Silviana-Ana Cîrdu egyetemi adjunktus.
Bevezetőjében az egyházmegye főpásztora így fogalmazott: — Ajánljuk fel ezt a szentmisét nagy reménységgel. Az elhunytak eltávoztak ugyan, de a búcsú nem végleges, reméljük, hogy újra találkozunk velük.
Homíliájában Augustin Bărbuț plébános kiemelte: — Elődeink megélték hitüket. Hamarosan az egyházmegye alapításának ezredik évfordulóját ünnepeljük, és emlékezni szeretnénk azokra a püspökökre, kanonokokra, papokra, akik előttünk jártak. Ők a mi családunk, a mi Egyházunk. A szentmise után lemegyünk a kriptába, ahol néhányuk sírja is megtalálható. Lelki és erkölcsi kötelességünk, hogy imádkozzunk értük — azokért, akik templomokat és közösségeket építettek, hiszen elmondhatjuk: mai hitünk az ő hitükre épül. Mi vagyunk ennek a lelki és anyagi gazdagságnak az örökösei, akik mindezt továbbvisszük.
A liturgia végén a főpásztor latin nyelven is imádkozott az elhunytakért.
A szentmise után a megyés püspök ünnepi szertartást celebrált a Szent György-székesegyház kriptájában, ahol papok és hívek együtt imádkoztak mindazokért, akik e falak között találtak örök nyugalomra.

A temesvári Püspökség sajtóirodája