„Tekintsünk a jászolra: a Szűzanya és Szent József nem tűnnek olyan családnak, amelynek különösen jól menne sora; elsőszülött gyermekük nagy nehézségek között jött a világra; és mégis mély öröm tölti el őket, mert szeretik és segítik egymást, és mindenekelőtt biztosak abban, hogy történetükben Isten munkálkodik, aki a kicsiny Jézusban jelenvalóvá lett. És a pásztorok? Miért kellene nekik örülniük? Az újszülött bizonyára nem fogja megváltoztatni az ő helyzetüket, akik szegénységben és a társadalom peremén élnek. Ám a hit segít nekik felismerni a »jászolba fektetett, bepólyált gyermeket«, mint Isten ígéretei beteljesülésének »jelét« minden ember számára, »az ő kegyelméből« (Lk 2,12-14), még a mi számukra is!
Ebben rejlik tehát, kedves barátaim, az igazi öröm: az az érzés, hogy személyes és közösségi létünket megérinti és betölti egy nagy titok, Isten szeretetének titka. Ahhoz, hogy örüljünk, nem csupán tárgyakra van szükségünk, hanem szeretetre és igazságra: szükségünk van egy hozzánk közelálló Istenre, aki felmelegíti szívünket és válaszol legmélyebb várakozásainkra. Ez az Isten Jézusban nyilatkoztatta ki magát, aki Szűz Máriától született. Imádkozzunk, hogy minden ember, ugyanúgy, mint a Szűz Mária, befogadhassa életének középpontjába azt az Istent, aki gyermek lett, és az igazi öröm forrása.” (XVI. Benedek pápa, Angelus ima, Advent III. vasárnapja, 2009. december 13.)
