Néhány hónappal a második világháború európai hadszíntéren történt hivatalos befejezése (1945. május 9.) előtt, 1944. december 16-án Joszif Visszarionovics Sztálin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára aláírta a Szovjetunió Állami Védelmi Bizottságának 7161. számú rendeletét, amely a következőket tartalmazta:
A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Állami Védelmi Bizottsága elrendeli:

  1. Minden munkaképes német személy mozgósítását és a Szovjetunióba történő munkára való internálását – a 17 és 45 év közötti férfiakét, valamint a 18 és 30 év közötti nőkét –, akik a Vörös Hadsereg által felszabadított területeken tartózkodnak Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia területén. Meg kell jegyezni, hogy a mozgósítás mind a német vagy magyar állampolgárságú németekre, mind pedig a román, jugoszláv, bolgár és csehszlovák állampolgárságú németekre vonatkozik.
  2. A mozgósítás összehangolása a Szovjetunió NKVD-jének (Berija elvtárs) feladata lesz. (Forrás: www.revistamemoria.ro).

E döntést 1945. január 6-án közölték Nicolae Rădescu tábornokkal, Románia Minisztertanácsának elnökével, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (CAC) által kiadott 031-es számú rendelet (ismert nevén „031-es számú jegyzet”) útján. A Bizottság a Szövetséges Hatalmak csapatai által megszállt Németország kormányzati szerveként működött.
Ugyanakkor az 1944. szeptember 12-én aláírt fegyverszüneti egyezmény 2. cikke – amely a Román Kormány, valamint a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kormányai között jött létre, és amelyet a Hivatalos Közlöny 1944. szeptember 22-i, 219. számában tettek közzé – kimondja, hogy: „A Román Kormány és a Románia Főparancsnoksága kötelezi magát arra, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket a Németország és Magyarország fegyveres erőinek lefegyverzésére és internálására, amelyek Románia területén tartózkodnak, valamint az említett két állam azon állampolgárainak internálására, akik ott rendelkeznek lakóhellyel (lásd a 2. cikk mellékletét).” A hivatkozott melléklet pontosítja, hogy: „A 2. cikkben előírt, a Románia területén jelenleg tartózkodó német és magyar állampolgárok internálására vonatkozó intézkedések nem alkalmazandók az ezen országok zsidó származású állampolgáraira.”

Az 1945 januári deportálások a Diplomáciai Levéltár emlékezetében
A Külügyminisztérium Diplomáciai Levéltárának Facebook-oldalán ezzel a címmel 2024. január 10-én közzétettek egy összefoglalót az 1945 telének tragikus eseményeiről, valamint az intézmény fondjából származó, digitalizált dokumentumok sorát. Ezek a források fontos és hasznos anyagot jelentenek minden érdeklődő számára. Az alábbiakban ebből az anyagból néhány részletet mi is idézünk. (Forrás: … – Arhivele Diplomatice ale Ministerului Afacerilor Externe | Facebook)
A fent említett dokumentumok alapján a „munkaképes német személyek Szovjetunióba történő mozgósítása és munkára való internálása” 1945 elején, január 10–20. között kezdődött.
„Az állampolgárok összegyűjtésére vonatkozó telefonos parancsot 1945. január 10-én este adták ki a rendőrségi hatóságoknak Craiova, Temesvár, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Pitești, Bukarest, Galați és Konstanca településein. Az első letartóztatások és deportálások már 1945. január 10-ről 11-re virradó éjszaka megtörténtek a nagyvárosokban és Románia nyugati településein (a határhoz legközelebb eső területeken), szovjet ügynökök felügyelete alatt.”
A deportáltaknak elvileg joguk volt egy 20 kilogrammos csomaghoz (ruhák, személyes tárgyak, élelem stb.), ám sok esetben az utcáról vagy otthonaikból vitték el őket anélkül, hogy lehetőségük lett volna bármiféle csomagot összeállítani. Ennek később súlyos következményei lettek egészségi állapotukra nézve. Úgy becsülik, hogy a Romániából elhurcolt mintegy 100 000 személy – túlnyomórészt német nemzetiségűek – közül körülbelül 20–30% halt meg a volt Szovjetunió Donyeck- és Urál-vidéki kényszermunkatáborainak rendkívül nehéz munkakörülményei miatt.
Az első hazatelepítések 1946-ban kezdődtek, a deportáltak többsége pedig az 1950-es évek elején tért vissza.
Meg kell említeni azt is, hogy az első deportálási hullám már 1944 augusztusának végén megindult, a Vörös Hadsereg romániai előrenyomulásával egy időben. Ekkor a munkaképes korú civil férfiakat kezdték rendszeresen letartóztatni és a Szovjetunióba szállítani. Elsősorban a német kisebbség tagjai voltak célkeresztben, de az őrizetbe vettek között román, zsidó, magyar, lengyel, cseh és szerb nemzetiségű személyek is voltak.

Dokumentumok a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) levéltárából
2016-ban a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács létrehozta a „SZEMBEN, A SZÖGESDRÓT MÖGÖTT… A német nemzetiségűek Szovjetunióba történő deportálása – dokumentált történet” című kiállítást. A kiállítás anyagából kiderül, hogy:
– A deportálások ellen a Román Kormány 1945. január 13-án hivatalos jegyzékben tiltakozott, jelezve, hogy nem ért egyet a Szovjet Parancsnokság által követelt intézkedésekkel, ám „köti a megkötött szerződések, felelősségének tudata és maga a Fegyverszüneti Egyezmény”, és a helyzetet az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság képviselői is elfogadták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban.
– A romániai hatóságok és vezető politikusok tiltakozásainak eredményeként 1945. január 8-án sikerült elérni, hogy a deportálás alól mentesüljenek a román férfiakkal házasságban élő német nemzetiségű nők, a vegyes házasságokból származó gyermekek (román apa, német anya), a rokkantak, a munkaképtelenek és a teljesen szállíthatatlan betegek. Január 10-én ehhez a körhöz csatlakoztak a gyári munkások és szakemberek, a német férfiakkal házasságban élő román nők, a szerzetesnők, az Ókirályságban élő németek, valamint azok, akik 1916 előtt érkeztek az országba, és rokoni kapcsolatban álltak ismert román családokkal, vagy jelentős tőkét hoztak az országba, iparágakat vagy kereskedelmi vállalkozásokat alapítva, amelyek nagy bevételt hoztak Romániának. 1945. január 18-án a szerzetesek is felmentést kaptak, majd később mentesültek a deportálás alól mindazon román állampolgárok – férfiak és nők egyaránt – akik német származásúak voltak, de román, zsidó, szerb, magyar stb. nemzetiségű házastárssal éltek. (Forrás: www.cnsas.ro)

„A nemzetiség mint bűn…”
Visszatérve az 1945-ös deportálásokhoz: a megszerzett kivételek ellenére 1945. január 14. és 16. között mintegy 33 000 bánsági svábot hurcoltak el otthonaikból. (Heinrich Freihoffer: Das Banat und die Banater Schwaben. 2. kötet: Der Leidensweg der Banater Schwaben im zwanzigsten Jahrhundert.)
Daniel Seiberling A nemzetiség mint bűn. A romániai németek Szovjetunióba történő deportálása című kötetében (8. oldal), a „Scânteia” újságban megjelent hírre utalva a következőket jegyzi meg:
„«A minisztertanács elnöksége közli:
Mivel különféle, alaptalan híresztelések terjednek, a német nemzetiségű lakosság tudomására hozzuk a következőket: A Szovjet Főparancsnokság parancsára az alábbi kategóriákba tartozó német nemzetiségű állampolgárokat szedik össze, hogy azokra a helyekre vigyék őket, ahol munkaerőhiány mutatkozik: a 16 és 45 év közötti férfiakat; a 18 és 30 év közötti nőket, kivéve azokat, akiknek egyévesnél fiatalabb gyermekük van. Miután megérkeznek a kijelölt helyekre, családjaikat értesíteni fogják, és engedélyezik számukra, hogy levelet írjanak és csomagokat küldjenek. Az összegyűjtés ideiglenes jellegű, mivel a háborús szükségletek miatt végzendő munkáról van szó.» – Ez a rövid hír, amely a „Scânteia” pártlap 1945. január 18-i számának 5. oldalán jelent meg, képezte alapját annak, hogy 1945 és 1949 között 70 000–75 000 német nemzetiségű személyt deportáljanak a Szovjetunióba.
A román–szovjet vegyes járőrök 1945 januárjában kezdték meg a letartóztatásokat, a román hatóságok által összeállítandó listák alapján. A többnyire éjszaka elhurcolt erdélyi szászokat, bánsági és szatmári svábokat hetekig tartó utazás során marhaszállító vagonokban vitték a szovjet szénbányákba és ipari központokba, ahol kényszermunkára fogták őket, rendkívül mostoha higiéniai és élelmezési körülmények között.
Senki sem tudta, meddig tart a deportálás, és hogy valaha hazatérhetnek-e. A deportáltak mintegy 15%-a nem élte túl ezt a megpróbáltatást.”

Etnikum: MÁS
A Külügyminisztérium Diplomáciai Levéltára a Facebook oldalán ( … – Arhivele Diplomatice ale Ministerului Afacerilor Externe | Facebook ) azt is megemlíti, hogy mivel „a Romániában élő fiatal német nemzetiségű férfiak nagy részét besorozták – túlnyomórészt a német hadseregbe –, sok kamaszt vagy idős embert, valamint sok nőt hurcoltak el. Számos esetben zsidó, magyar, lengyel, cseh vagy szerb nemzetiségű személyeket is elvittek, sőt románokat is, pusztán azért, mert nevük vagy fizikai megjelenésük ‘németnek’ tűnt.” Ugyanakkor deportálták azokat a szerb, szlovák, magyar stb. nemzetiségű személyeket is, akik a háború idején politikai vagy adminisztratív okokból kinyilvánították a német etnikai csoporthoz való tartozásukat.
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) honlapján elérhető, német nemzetiségű deportáltakat felsoroló listán több név mellett az ETNIKUM rovatban nem a NÉMET, hanem a MÁS (ALTA) megjelölés szerepel. Például:
Acsan Mihail Franz, született 22.05.1902., születési hely: Iohanisfeld (Jánosfölde)/ Temes
Adam Catarina, született 17.04.1924., születési hely: Cruceni (Keresztes)/ Arad
Adam Ecaterina, született 15.01.1926., születési hely: Comleuş (Ószentanna)/ Arad
Adam Elisabeta, született 10.02.1921., születési hely: Cruceni (Keresztes)/ Arad
Adamovici Ana, született 00.00.1922., születési hely hiányzik, lakhelye: Lippa / Temes megye
Antis Antoniu, született 01.05.1900., születési hely: Dolat (Dóc)/ Temes
Ardelean Ana, született 29.06.1923., születési hely: Glagovat (Öthalom)/ Arad
Arvai Elisabeta, született 06.10.1927., Arad megyében
Beatzowtzki Feri (vagy Biazofscky Francisc) „22 éves, borbély, nőtlen /…/ dolgozott a Szovjetunióban, majd Németországban, ahonnan illegálisan tért haza Ferencfalvára, Krassó megyébe” – 1949-es adatok
Kovacs Matei, született 18.05.1926., földműves, lakhelye: Tomnatic (Nagyősz), Temes–Torontál megye; 1945.01.14-én hurcolták el
Ivanovici Hermina, lakhelye: Ogradena község, Szörény megye – 1947-es adatok
Koteles Ecaterina, született 04.08.1927., születési hely: Comleuş (Ószentanna)/ Arad
Lugosi Olga, „22 éves, resicabányai születésű, jelenleg is Resicabányán él, dolgozott a Szovjetunióban, illegálisan tért vissza Németországból” – 1949-es adatok
Vatav Alexandru, született 08.02.1928., tévedésből deportálták a Szovjetunióba: édesanyja 1945-ben német nemzetiségű férfihoz ment feleségül, és azt hitték, ő annak a fia.

A listán olyan személyek is szerepelnek, akik szomszédos országokban születtek, és más etnikumhoz tartoztak, például:
Fikkert Karol, született 1901.08.03-án Békésen (Magyarország)
Firnaiss Helena, született 1926.03.24-én Fehérgyarmaton (Magyarország)
Fuchs Ioan, született 1907.02.12-én Osiecken (Eszék, Jugoszlávia).

Svábok, szászok és más etnikumok
Egy másik rendkívül átfogó, terjedelmes és alaposan dokumentált tanulmány, amely a Romániából elhurcolt német, valamint más nemzetiségű civil lakosok deportálását vizsgálja, dr. Ilie Schipor munkája, amelynek címe: Az egykori Szovjetunióba deportált romániai németek – orosz levéltári anyagok.
A bevezetésben a szerző így fogalmaz:
„Tíz éven át (2009 augusztusa és 2019 augusztusa között – abban az évtizedben, amikor tanácsos-miniszterként dolgoztam Románia moszkvai nagykövetségén) lehetőségem volt, sőt talán kiváltságnak nevezhető, kutatni néhányban a legfontosabb orosz levéltári intézmények közül: – az Orosz Föderáció Állami Levéltárát (GARF – Государственный архив Российской Федерации / ГА РФ), – az Orosz Állami Hadilevéltárat (RGVA – Российский Государственный Военный Архив / РГВА), – az Orosz Állami Történeti-Hadi Levéltárat (RGVIA – Российский государственный военно-исторический архив / РГВИА), – az Orosz Állami Gazdasági Levéltárat (RGAE – Российский государственный архив экономики / РГАЭ), – az Orosz Állami Társadalom- és Politikatörténeti Levéltárat (RGASPI – Российский государственный архив социально-политической истории / РГАСПИ), – az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat Központi Levéltárát (ȚA FSB – Центральный архив ФСБ России / ЦА ФСБ), – az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltárát (ȚA MO – Центральный архив Министерства обороны Российской Федерации / ЦА МО РФ), stb.”
A más etnikumú deportáltakra vonatkozóan a tanulmány többek között megjegyzi:

– „A temesvári Frambach Anna, a Câmpina utca 22. szám alól 1945. január 16-án írásban kérte a Temesvári Rendőrség főbiztosától, hogy engedélyezze számára: «hogy együtt mehessek férjemmel, Frambach Iosiffal és két lányommal, akiket az orosz parancsnokság tartóztatott le, mivel semmi értelme annak, hogy egyedül maradjak otthon, és inkább a családommal szeretnék menni». A Temesvár Városi Rendőrség II. Biztosságának komisszárja, Dascălu a következő határozatot írta rá – és aláírásával erősítette meg – közvetlenül a levél bal felső részén: «1945. I. 16. A kért engedély megadva, mivel senki sem kényszeríti.» Ennek következtében a család mind a négy tagja szerepel azon a 60 vagonlista egyikén, amelyek az 47.652. számú transzport dokumentumait alkották. Ezzel a szerelvénnyel 1 641 német nemzetiségű személyt (824 férfit és 817 nőt) deportáltak Temesvárról a Szovjetunióba.

(…) Ugyanezen a napon két másik temesvári, magyar nemzetiségű, német feleséggel rendelkező férfi is kérte, hogy feleségeikkel együtt szállítsák őket az 47.652. számú vagoncsoportba.
Varga Alexandru (sz. 1912) és Csiszmadia Robert (sz. 1913), mindketten a Liniștii utca 2. szám alatti lakosok, azt kérték, hogy együtt mehessenek feleségeikkel: Varga Otiliával (szül. Telkov, 1915) és Csiszmadia Máriával (szül. Petri). Mivel mindkét kérelmet ugyanaz a rendőrkomisszár, Dascălu hagyta jóvá, a két román állampolgár – akikre a deportálás nem vonatkozott, hiszen nem német, hanem magyar nemzetiségűek voltak – felkerült a vagonlistákra (más személyek helyére, akiknek a nevét törölték). Ezek a vagonlisták voltak azok a dokumentumok, amelyekkel sorsukat a szovjet megbízottak kezébe adták, és – rajtuk keresztül – a Szovjetunió önkényes rendszerének rendelkezésére bocsátották.”

– „Olaszország temesvári helyettes konzulja 1945. január 25-én jelezte, hogy Smaniotto Ernesto olasz nemzetiségű állampolgárt – Bartalomeo és Teresa fiát, aki 1905. január 31-én született Resicabányán – a szovjet csapatok elhurcolták, mivel összetévesztették egy némettel, ezért kérte a férfi szabadon bocsátását.”

– „Ugyanezen a napon a Brit Katonai Misszió vezetője (422/1945. január 12. szám alatt) továbbította Vinogradov tábornoknak a Németországban, Ausztriában és Magyarországon született, brit állampolgárságú civilek előzetes listáját, valamint a német, magyar és osztrák etnikumú román állampolgárok listáját. A két dokumentumban összesen 22 személyt neveztek meg, akik számára kérték a közelgő deportálás alóli kivételt.”

– „A Bukaresti Francia Követség 1945. január 12-én, 13-án és 17-én közbenjárt, először Rainer Biemel ügyében (aki 1910-ben született Brassóban, de több éven át Franciaországban élt, Toulouse-ban tanított, és 1940-ig a francia Tájékoztatási Minisztérium tisztviselője volt), valamint Biemel lányáért, Ana Mariáért (született 1936. június 24-én Saint-Ouenben, francia állampolgár). Ezt követően a követség fellépett Ştefan Hintz érdekében is (a Jokey-Club állomásának vezetője), aki „román állampolgár, francia és nem német állampolgárságú”, ennek ellenére „1945. január 12-én letartóztatták a bukaresti Ispășoiu utca 10. szám alatti otthonából, majd a 22-es rendőrkapitányságra vitték, ahonnan egy vonatra rakták, hogy a Szovjetunióba szállítsák munkára”. A francia fél közbenjárt továbbá Weber Alfred ügyében is (született 1902. január 12-én Galacon), aki „franciaként szerepel” a nyilvántartásokban.”

– „A Romániai Zsidók Szövetségének Központi Bizottsága (székhely: Bukarest, Calea Călărașilor 27.) 1945. január 13-án kelt, 95. számú levelében kérte Vinogradov tábornoktól, hogy engedjék szabadon azt a 11 zsidó nemzetiségű személyt, akiket az NKVD szervei tartóztattak le. Ugyanakkor a Romániai Örmények Uniója (amely a Belügyminisztérium 1919. január 25-én kiadott 2.124. számú engedélye alapján működött) 1945. január 15-én kelt, 2.781. számú levelében kérte, hogy mentsék fel a deportálás alól Hermina Minasiant, egy zsidó férfi feleségét, aki Pitești-en, a Brâncoveanu utca 31. szám alatt lakott.”

– „A Csehszlovák Kolónia (székhely: Bukarest, Matei Basarab utca 1.) 1945. január 13-án kelt 1.431. számú, valamint január 17-én kelt 1.432. számú levelében kérte Otto Matuștik és Ivan Kokeș deportálás alóli felmentését.”

– „M. S. Krivenko altábornagy, a hadifoglyok és internált polgári személyek ügyeivel foglalkozó főigazgatóság vezetőjének feljegyzése a Szovjetunió Belügyi Minisztériuma (MVD) táboraiban internált román állampolgárok számáról – 1947. január 9.

A Szovjetunióba szállítottak (deportáltak – szerk. megj.) összesen: 66 318 fő
Kivonva a nyilvántartásból (1945 januárja – 1946. december 1. között): 21 657 fő, ebből:

  • szabadon bocsátva és hazatelepítve: 17 862 fő
  • elhunyt: 3 795 fő

Internáltak száma 1946. december 1-jén: 44 661 fő. [Az internált román állampolgárok] nemzetiségi megoszlása:

  • német – 40 963 fő
  • román – 1 842 fő
  • magyar – 1 480 fő
  • csehszlovák – 187 fő
  • lengyel – 63 fő
  • zsidó – 30 fő
  • osztrák – 56 fő
  • egyéb – 40 fő

Következtetések
A bemutatott dokumentumok – diplomáciai levéltárakból, a CNSAS fondjaiból és orosz archívumokból származó források – koherens és átfogó képet rajzolnak a romániai civil lakosság által 1944–1945-ben átélt egyik legdrámaibb eseménysorról. A német nemzetiségűek, valamint számos más nemzetiségű román állampolgár deportálása nem spontán akciók eredménye volt, hanem egy szigorúan működtetett adminisztratív mechanizmus következménye, amelynek végrehajtásában a helyi hatóságok is részt vettek.
A deportáltak listái és a diplomáciai beavatkozások elemzése azt mutatja, hogy az etnikai kritérium – bár hivatalosan egyedüli és objektív szempontként tüntették fel – a gyakorlatban önkényesen érvényesült. Számos személyt pusztán neve, adminisztratív tévedések vagy vegyes házasságban való érintettsége miatt hurcoltak el. Más esetekben olyan emberek kérték önként, hogy családjukat követhessék, akikre a szovjet intézkedések eredetileg nem vonatkoztak – ami e történelmi események mélyen emberi és tragikus dimenzióját hangsúlyozza.
Ma, több mint nyolc évtized távlatából ezek a dokumentumok arra köteleznek bennünket, hogy megértsük: a szenvedésnek nem volt nemzetisége, és a deportálás nem tett különbséget németek, románok, magyarok, zsidók, szerbek, csehek vagy lengyelek között. Mindannyian egy olyan represszív rendszer áldozatai voltak, amely az identitást bűnként kezelte.

A temesvári Püspökség sajtóirodája