Csatlakozva boldog emlékezetű Ferenc pápa nagyböjti kezdeményezéséhez, a „24 óra az Úrért” programhoz, március 13-án és 14-én a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban több imádságos és lelki megújulást szolgáló alkalomra került sor. A hívek keresztúti ájtatosságon, bűnbánati liturgián, zsolozsmán, imán vettek részt, ugyanakkor lehetőségük volt a bűnbánat és kiengesztelődés szentségéhez járulni.
Az idei világméretű lelki programot az „Azért jöttem, hogy megváltsam a világot” (vö. Jn 12, 47) mottó jegyében szervezték.
Az Evangélizációs Dikasztérium honlapján (www.evangelizatio.va) közzétett, e kezdeményezéshez kapcsolódó füzetben többek között XVI. Benedek pápa szavai is olvashatók a gyónás szentségéről: „A bűn nem csupán »személyes«, egyéni ügy köztem és Isten között. A bűnnek mindig van társadalmi, vízszintes dimenziója is. Személyes bűnömmel – még ha talán senki sem tud róla – megsebeztem az Egyház közösségét, beszennyeztem az Egyház közösségét, beszennyeztem az emberiséget. Ezért a bűnnek ez a társadalmi, vízszintes dimenziója megköveteli, hogy az emberi közösség, az Egyház közössége szintjén is feloldozást kapjak, akár testileg is. A bűnnek ez a második dimenziója, amely nemcsak Isten ellen irányul, hanem a közösséget is érinti, szükségessé teszi a Szentséget; és a Szentség az a nagy ajándék, amelyben a gyónás által megszabadulhatok ettől, és valóban elnyerhetem a bocsánatot – a teljes visszafogadás értelmében is – az Egyház élő közösségébe, Krisztus testébe.”
A március 13-án, pénteken tartott bűnbánati liturgia során Nikola Lauš püspöki irodaigazgató így fogalmazott: – Szentatyánk, XIV. Leó pápa, folytatva a 24 óra az Úrért ájtatosságot, arra hív bennünket, hogy fedezzük fel újra a Bűnbánat Szentségét, fedezzük fel újra a megtérést mint a bűnbánat útját. Használjuk ki ezt a 24 órát, amikor csendben, elmélyülten az Oltáriszentség előtt időzünk, hogy egyrészt újra felfedezzük hitünk gazdagságát, másrészt hálát adjunk a Mennyei Atyának, amiért elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy megváltson bennünket és kiemeljen bűnös állapotunkból. Ugyanakkor ez a 24 óra – csakúgy, mint a nagyböjti idő – arra tanít, hogy a jó, értékes és drága dolgokhoz türelemre, figyelemre és várakozásra van szükség. Az a küldetés, amelyet Isten ránk bízott, nem teljesül és nem bontakozik ki magától, hanem időt, folyamatos formálódást, a szentség iránti megújult vágyat és akaratunknak az isteni akaratnak való alárendelését igényli. Ne tekintsük elvesztegetett időnek ezeket a csendes, az Oltáriszentség előtt eltöltött imádságos órákat.”
A „24 óra az Úrért” lelki program szombaton 17.30 órakor, a Nikola Lauš kanonok által vezetett ájtatossággal, végül szentmisével zárult.

A Temesvári Püspökség sajtóirodája