Nagyváradon 2026. március 12–14. között került sor a Romániai Katolikus Médiamunkások Országos Találkozójára (INOMC 2026), amely több mint 40 résztvevőt gyűjtött egybe az ország különböző római katolikus és görögkatolikus egyházmegyéiben a tömegkommunikációban tevékenykedő munkatársak közül. A találkozót a „Három Szent Főpap” görögkatolikus teológiai szeminárium dísztermében rendezték, és célja az volt, hogy lehetőséget adjon a párbeszédre, az elmélkedésre és közösségre mindazoknak, akik kommunikációs tevékenységük által az Egyházat szolgálják.
Kommunikáció az igazság és az emberi méltóság szolgálatában
A találkozó megnyitóján Virgil Bercea püspök, Nagyvárad görögkatolikus főpásztora üdvözölte a résztvevőket, kifejezve örömét, hogy együtt köszöntheti őket Nagyváradon. Ezt követően felolvasta a Romániai Apostoli Nuncius üzenetét, amelyet az INOMC 2026 résztvevőinek címzett. Üzenetében Giampiero Gloder érsek arra bátorította a katolikus kommunikátorokat, hogy munkájuk által szolgálják az igazságot és a reményt, emlékeztetve arra, hogy „az Egyházon belüli kommunikációnak mindig az igazság és az emberi méltóság szolgálatában kell állnia”.
Hozzászólásában Claudiu-Lucian Pop érsek, a Romániai Egyesült Görögkatolikus Egyház nagyérseke és metropolitája, valamint a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (CER) Társadalmi Kommunikációs Bizottságának elnöke, a kommunikáció területén dolgozók felelősségéről beszélt.
George Bologan, Románia nagykövete a Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél, kiemelte a katolikus kommunikátorok alapvető szerepét egy olyan korszakban, amelyet a gyors digitális átalakulások jellemeznek. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök és a Romániai Püspökkari Konferencia elnöke arra bátorította a résztvevőket, hogy tekintsenek munkájukra úgy, mint az igazság és a remény szolgálatára. A Teremtés könyvének szavaiból kiindulva – „Isten látta, mindaz, amit alkotott, jó” – hangsúlyozta, hogy ez lehet a katolikus média küldetése is: „Megmutatni a dolgok jóságát, Isten tervének jóságát és annak a világnak a jóságát, amelyben élünk.”
Az első napon felszólalt Andrea Gagliarducci, az Eternal Word Television Network (EWTN) vatikáni témákra szakosodott olasz újságírója is, aki a gyorsaság, a polarizáció és az információbőség által uralt korszakban a zsurnalisztika értelméről osztotta meg gondolatait. Előadását párbeszéd követte a résztvevőkkel.
A találkozó első napja kulturális hangulatban zárult: a résztvevők meghívást kaptak a „Zongoraszikrák, zenekari vihar” című koncertre, amelyet a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara adott elő.
Előadások, munkacsoportok, megbeszélés
A második nap görögkatolikus Szent Liturgiával kezdődött, amelyet március 13-án, pénteken Claudiu-Lucian Pop érsek celebrált a Görögkatolikus Teológiai Szeminárium „Szent György” templomában. A liturgiát a nagyváradi „Iuliu Maniu” Görögkatolikus Líceum Step by Step oktatási módszerének elemi osztályos tanulói tették ünnepélyesebbé, akik jelenlétükkel és énekükkel örömteli légkört teremtettek.
A keresztény élet értelméről elmélkedve homíliájában az érsek hangsúlyozta, hogy a hívő egész élete Isten szeretetének megtanulásáról szóló út. A végén külön is szólt az INOMC 2026 résztvevőihez, arra buzdítva őket, hogy tanuljanak a gyermekektől a kommunikáció egyszerű és őszinte módjáról: „A jó Isten segítsen bennünket, hogy életünk során megőrizzük a gyermeki lelkületet, és tanuljunk úgy kommunikálni, mint ők: spontánul, egyszerűséggel és alázattal.”
A nap programja munkacsoportokkal és megbeszélésekkel folytatódott a nagyváradi „Három Szent Főpap” Görögkatolikus Szeminárium dísztermében. Két előadás hangzott el:
– „Digitális írástudás és az új evangelizáció. Kockázatok, lehetőségek és perspektívák” – előadó: Adrian Dancă atya, a Vatican News román szerkesztőségének felelőse;
– „Az emberi arcok és hangok megőrzése: képzés és felelősség az Egyház intézményi kommunikációjában a digitális korban” – előadó: Alina Balaj doktorandusz, a római Pápai Szent Kereszt Egyetem Kutatólaboratóriumának kommunikációs menedzsere.
Az előadásokat párbeszéd követte a résztvevőkkel. Jelen volt továbbá Böcskei László püspök, Andrea Gagliarducci, az Eternal Word Television Network (EWTN) vatikáni témákra szakosodott elemzője, valamint a találkozó házigazdája, Virgil Bercea püspök.
Ugyanezen a napon a romániai katolikus média munkatársai kulturális és lelki élményekben is részesültek Nagyváradon: városnézésen, majd keresztúti ájtatosságon vettek részt a „Szent Miklós” görögkatolikus székesegyházban.
A nap programja Doru Popovici atya, a Radio Maria România és a Maria TV igazgatójának előadásával zárult, amely az emberi kommunikátor szerepének jelentőségét vizsgálta a mesterséges intelligencia évtizedében.
Záró gondolatok
A találkozó utolsó napja ismét szentmisével kezdődött, ezúttal latin rítusban, amelyet Böcskei László püspök mutatott be, koncelebrált Virgil Bercea püspök, valamint a helyi papok és a találkozón részt vevő lelkipásztorok. A liturgiát nagyváradi görögkatolikus teológus hallgatók zenei szolgálata tette ünnepélyesebbé.
Szentbeszédben a Romániai Püspöki Konferencia (CER) elnöke az autentikus keresztény tanúságtétel és az őszinte, hiteles kommunikáció fontosságát hangsúlyozta a mai világban. Az INOMC 2026 során elhangzott reflexiókra és előadásokra utalva kiemelte a témák gazdagságát, ugyanakkor azokat a kihívásokat is, amelyekkel az egyházi kommunikáció területén dolgozók napjainkban szembesülnek.
A Romániai Katolikus Médiamunkások Országos Találkozója 2026 egy utolsó munkaszekcióval zárult Nagyváradon, amelyet Olimpiu Todorean atya, a Nagyváradi Egyházmegyei Caritas elnöke és az Vestitorul egyházmegyei folyóirat szerkesztője vezetett. A szekció során összefoglalták a találkozó következtetéseit, és a résztvevők közösen kidolgoztak egy gyakorlati útmutatót „Az online kommunikáció tízparancsolata” címmel, amelyet hazánk minden eparchiája és egyházmegyéje számára elérhetővé tesznek. (az EGCO.ro-n megjelent információk alapján)
Forrás: www.catholica.ro
Fotó, címoldal: Episcopia Greco Catolica – Oradea
Fotógaléria: Raimondo Mario Rupp, Claudiu Sergiu Călin
















