A Szentlélek kiáradását követően Jézus apostolai hirdetni kezdik „Isten nagy tetteit”. Először csak Jeruzsálemben, „az ég alatt minden népből” összegyűlt „vallásos férfiaknak”, később azonban elindulnak, városról városra járnak. Az Apostolok Cselekedetei beszámol útjaikról, tetteikről, az üldöztetésről és fenyegetettségről, amellyel szembenéztek, a vitákról, amelyeket lefolytattak, de legfőképpen Jézus iránti hűségükről és mély hitükről.
Sorozatunkban bemutatjuk az apostolok „missziós térképét”: a távolságokat, a legfontosabb állomásokat és azokat az utakat, amelyeket gyakran az „apostolok lován”, vagyis gyalogosan tettek meg.
Az apostolok életéről nem minden esetben rendelkezünk azonos súlyú forrásokkal. Van, amit az Újszövetségből ismerünk, mást az ősegyház hagyománya őrzött meg, és vannak olyan részletek, amelyeket történészek rekonstruálnak. A sorozatban minden esetben feltüntetjük, hogy az adott információ milyen forrásból származik.
Tamás apostol – aki a hagyomány szerint egészen Indiáig vitte Krisztus feltámadásának örömhírét
„A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” (Jn 20, 24-28)
Tamás apostolt János evangéliuma említi a legtöbbször, és a fent idézett jelenet alapján a néphagyomány „hitetlen Tamásként” utal rá. Ugyanakkor éppen kétkedő, kérdéseket feltevő, az igazságot őszintén kereső természete vezette el oda, hogy végül ő mondja ki János evangéliumának egyik legmélyebb hitvallását: „Én Uram és Istenem!”.
János evangéliuma még két kiemelt helyen említi Tamást.
– Lázár feltámasztásakor, amikor Jézus visszatért Júdeába, ahol halálos veszély fenyegette, Tamás az, aki mindenre elszántan biztatta társait: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11, 16)
– Az Utolsó Vacsorán pedig ő fogalmazta meg a többi apostol nevében is a kérdést: nem tudják, hová megy Jézus: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5).
Tamás apostol indiai missziója az ókeresztény hagyomány egyik legizgalmasabb fejezete. Bár az Újszövetség nem ír róla, a keresztény hagyomány, a korai apokrif iratok és az úgynevezett Acta Thomae (Tamás cselekedetei) szerint ő volt, aki Kr. u. 52-ben elvitte Krisztus örömhírét Indiába. Missziója több ezer kilométert ölelt fel, szárazföldön és tengeren. Az általa alapított közösségeket a mai napig Tamás-keresztényeknek (malabár keresztények) nevezik (vö. Encyclopedia Britannica). A hagyomány szerint (amely főleg az Acta Thomae-ból meríti anyagát) Indiában halt vértanúhalált. Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. gyűjteménye színes történeteket tartalmaz Tamás apostol indiai útjáról.
Tamás apostol útjai
1. Jeruzsálem → Mezopotámia – az első küldetés
Távolság: kb. 800–1000 km
Közlekedés: szárazföldön, gyalogosan és karavánnal
Forrás: ősegyházi hagyomány (Euszébiosz, Órigenész)
A hagyomány szerint Tamás első útja Mezopotámiába vezetett, ahol a korai keresztény közösségek kialakulásában játszott szerepet. A térségben élő zsidó diaszpóra és a kereskedelmi útvonalak miatt ez a terület fontos missziós központ volt.
Tamás itt:
- hirdette az evangéliumot a zsidó és pogány közösségeknek,
- megerősítette a frissen megtért híveket,
- előkészítette a későbbi keleti missziót.
2. Mezopotámia → Perzsia – a Kelet kapuja
Távolság: kb. 500–700 km
Közlekedés: szárazföldön, gyalogosan és karavánnal
Forrás: hagyomány (Acta Thomae)
A hagyomány szerint Tamás Perzsiában is szolgált, ahol a zoroasztriánus vallás volt meghatározó. A kereszténység itt lassan terjedt, de Tamás tanúságtétele hozzájárult ahhoz, hogy a térségben később jelentős keleti keresztény közösségek alakuljanak ki.
3. Perzsia → India (Malabar-part) – a nagy tengeri út
Távolság: kb. 2500–3000 km
Közlekedés: tengeren, hajóval, valamint szárazföldön, gyalogosan és karavánnal
Forrás: indiai keresztény hagyomány (Szent Tamás-keresztények)
Tamás apostol leghosszabb útja Indiába vezetett. A hagyomány szerint:
- Kr. u. 52 körül érkezett a Malabar-part (mai Kerala) kikötőibe,
- a helyi király, Gondofár udvarában is szolgált, aki történetileg igazolható személy volt, az 1. század első felében uralkodott az Indo-pártus Királyságban. Ez az egyik olyan részlet, amely miatt több kutató úgy véli, hogy Tamás indiai hagyományának lehet történeti magja.
- több keresztény közösséget alapított,
- megkeresztelte az első indiai keresztényeket.
Az indiai Kerala államban ma is több millió keresztény él, akik hagyományukat Tamás apostolig vezetik vissza. A Szír-malabár Katolikus Egyház és a Szír-malankár Katolikus Egyház mellett több más keleti egyház is őrzi ezt az apostoli örökséget.
4. India déli része → Mylapore – a vértanúság helye
Távolság: kb. 600–800 km
Közlekedés: szárazföldön, gyalogosan vagy karavánnal
Forrás: indiai hagyomány, ősi feljegyzések
Tamás apostol missziója Mylapore (mai Chennai) környékén ért véget. A hagyomány szerint:
- a helyi hatóságok ellenállása miatt üldözték,
- egy dombon imádkozva lándzsadöfésekkel ölték meg,
- sírja ma is zarándokhely.
Összesített távolság (rekonstruált adatok alapján)
- Tamás teljes útja: kb. 4500–5500 km
- Jeruzsálem → Mezopotámia: 800–1000 km
- Mezopotámia → Perzsia: 500–700 km
- Perzsia → India: 2500–3000 km
- India déli része: 600–800 km
Tamás apostol útjai a kereszténység egyik legnagyobb földrajzi ívét rajzolják meg. „Hitetlen Tamás” apostol így válik a hit egyik legnagyobb tanúságtevőjévé, aki a legtávolabbra vitte Krisztus örömhírét. Missziója ma is élő közösségekben folytatódik, és arra emlékeztet, hogy a hit útja sokszor hosszú, fáradságos, de Isten kegyelme minden lépést elkísér.
Tamás apostol története különösen közel áll a mai emberhez. A kétely, a bizonytalanság, a „csak azt hiszem el, amit látok” magatartás sokak számára ismerős. Tamás apostol alakja azonban azt mutatja meg, hogy a kétkedés nem a hit ellentéte, hanem éppen a hit felfedezésének útja lehet. Ő nem maradt a bizonytalanságban: kérdezett, keresett, és végül kimondta az Újszövetség egyik legnagyobb hitvallását: „Én Uram és Istenem!”. Tamás útja arra hív bennünket, hogy ne féljünk a kérdéseinktől, ne szégyelljük a bizonytalanságainkat, hanem engedjük, hogy Krisztus közelebb lépjen hozzánk. A hit nem mindig látványos csoda, sokszor egy apró felismerés, egy belső mozdulás, egy csendes találkozás. Tamás apostol arra tanít, hogy a kételyből is születhet Istenbe vetett bizalom — és hogy Isten ma is képes messzire vezetni bennünket, ha bátran rábízzuk magunkat.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
