A XVI. század kezdetén, 500 esztendővel ezelőtt, Temesvártól alig 300 kilométerrel nyugatra olyan ütközet zajlott, amely később döntően befolyásolta a Csanádi Egyházmegye – a mai Temesvári Egyházmegye elődje – és püspöki székhelyének sorsát. Ez volt az 1526. augusztus 29‑én vívott mohácsi csata, amely a „Fenséges” és „Törvényhozó” I. Szulejmán szultán vezette oszmán hadsereg, valamint a Magyar Királyság II. Lajos király vezette, német, cseh és lengyel csapatokkal megerősített hadereje között dúlt.
A küzdelemben az Oszmán Birodalom számbeli fölényben lévő erői döntő győzelmet arattak a királyi hadak felett. Ez a vereség egyben a független Magyar Királyság megszűnését is jelentette. A csata után a királyság területe három részre szakadt: a középső terület oszmán uralom alá került, a nyugati és az északi részek I. Habsburg Ferdinánd király fennhatósága alá, a keleti terület pedig Zápolya János vezetésével a Keleti Magyar Királyság, majd később az Erdélyi Fejedelemség lett.

Chaholy Ferenc csanádi püspök (1514–1526)
A tragikus véget ért fiatal püspök legismertebb „portréját” Juhász Kálmán történész, egyháztörténész, a Csanádi Egyházmegye papja és teológiai tanár, számos könyv, tanulmány és cikk szerzője rajzolta meg átfogó hétkötetes egyháztörténeti művében, amelynek címe A Csanádi Püspökség története.
„Dobzse László király egyszer jókedvében ezt ígérte kedvelt főpincemesterének, Pálóczi Mihálynak: Neked adom az első, megüresedő főpapi javadalom adományozási jogát. Mihelyt a veszprémi, győri, csanádi, váci és nyitrai püspökségek valamelyike, vagy a — püspökséggel felérő — székesfehérvári prépostság megüresedik, annak fogom adományozni, akit te kijelölsz.”  Bár mindez olyan, mintha egy mesekönyv lapjain olvasnánk, Juhász Kálmán a lábjegyzetekben világos bizonyítékokat sorakoztat fel arra, hogy ilyen „kegyuraság-átruházás” nem volt egyedi eset a lengyel származású II. Ulászló magyar király, későbbi ragadványnevén Dobzse László uralkodása idején. (A dobrze szó lengyelül azt jelenti: „jól van”, „rendben”, és az uralkodóról később azt beszélték, hogy amikor kegyencei különféle kéréssel fordultak hozzá, ő rendszerint csak ennyit válaszolt: dobzse, dobzse.) Biztos, ami biztos, Pálóczi óvatosságból királyi oklevélben is megerősíttette ezt az ígéretet: II. Ulászló írásban vállalta, hogy a felsorolt egyházi püspökségek egyikét annak adja, akit a főpincemester kijelöl.
Az első megüresedett püspöki szék a csanádi volt, mivel Csáky Miklós püspököt a Dózsa György vezette parasztfelkelésben Nagylakon kivégezték. Így Pálóczi Mihály kinevezhette a csanádi püspöki székbe unokaöccsét, nővérének fiát, Chaholy Ferencet.
Ez az akkoriban körülbelül húszéves fiatalember feltehetően a bolognai egyetem hallgatója volt. A csanádi főpásztori méltósággal és a püspökséggel együtt, a királyi kinevezési oklevél értelmében, Chaholy megkapta Csanád várát, mezővárosait, falvait, birtokait és azok minden jövedelmét, valamint az egresi apátságot, amelyet korábban jogszerűen egyesítettek a Csanádi Egyházmegyével. (Juhász Kálmán: A Csanádi Püspökség története (1500–1552), 41. o.)
A Szentszék azonban több éven át halogatta a kinevezés megerősítését. Ferencnek hat esztendőt kellett várnia a pápai bullára. Végül a pápa engedélyezte, hogy Chaholy Ferenc a szokásos esküt a nuncius előtt letegye.
Kinevezése után tizenegy évvel Vinzenzo Guidoto velencei követ így jellemezte: „«a jó családból származó» Chaholy Ferenc, noha «tudós férfiú», mégis mindössze csak 29–30 éves”.
Reneszánsz műveltségű és szellemű püspök volt. Újjáépítette a csanádi várat és az Egyházmegye székesegyházát, amelyeket Dózsa György felkelése idején romboltak le. Bár a székesegyház díszei megsemmisültek, a templom belső terét és berendezését felújították.
Noha a korra jellemző módon Chaholy Ferencet „a javadalom-adományozásainál gyakran nem az Egyház érdekei, hanem «rokoni szempontok» vezették, mindazonáltal az egyházi állásokban már ez időben kiválóan érdemes férfiakat találunk, kik magasabb kiképeztetésüknek köszönhették, hogy a csanádi egyházmegyében előkelő állásokat foglaltak el.” Juhász Kálmán így idézi a neves történészt, Borovszky Samut, valamint a Csanád Vármegye története 1715 – ig című munkáját (175. o.), majd felsorolja azokat az elöljárókat, akik a kor híres egyetemein tanultak: Szegedi Szerafin társaskáptalani prépost és Nagysarlói Benedek kanonok a Bécsi Egyetemen, Szegedi Zákány Balázs sebesi főesperes a Bolognai Egyetemen, Szegedi János temesi főesperes, Temesvári János, valamint Ilyei Tiborcz, Szegedi Gergely és Orosházi Tóbiás kanonokok a Krakkói Egyetemen végezték felsőfokú tanulmányaikat. (Juhász Kálmán: A Csanádi Püspökség története (1500–1552), 47. o.)

Hősi halál a csatatéren
Az 1526-os mohácsi tragikus események lefolyásáról Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök Erbe und Auftrag című művének, első kötetéből idézünk: „A törökök részéről érkező veszély egyre súlyosabbá és mindinkább érezhetővé vált. Chaholy idejében a Duna mentén fekvő első várak, Szörényvár és Orsova, török kézre került. A fiatal Szulejmán szultánnal való döntő összecsapás előkészületeiben – amelyek lassan az ország legmagasabb köreiben is megindultak – Chaholy tevékenyen részt vett.
1526 augusztusában összeállította saját csapatát, amelynek parancsnokságát magának kellett ellátnia, majd Mohács felé indult. Itt találkozott a király seregével és püspöktársaival. Amikor az alig húszesztendős király fejére feltették a sisakot – így mondják –, az arca egyszerre krétafehérré vált.
Azon a csatatéren, 1526. augusztus 29‑én, Keresztelő Szent János lefejezésének ünnepén, két érsek és öt püspök esett el. Köztük volt a csanádi püspök is. Akkor legfeljebb 34 esztendős lehetett.”
Később Chaholy püspök sisak‑kalapját megtalálták a mohácsi csatatéren.
Juhász Kálmán történész a Chaholy püspöknek szentelt oldalakat ezekkel a szavakkal zárta: „Csaholi Ferencnek a mohácsi csatamezőn talált félig-sisak püspöki-kalapja hirdeti, hogy a balsorsban sem váltak szét útjaik és a legnagyobb országos csapás az ősi egyházmegye fénykorának leáldozását is jelentette. Csaholi, ez a tipikus renaissance-egyházfejedelem, ha talán élni nem is tudott oly buzgón, mint a súlyos idők követelték, de tudott meghalni annál hősiesebben. És ez — meghalni — nehezebb, nagyobb művészet, mint élni; ez a nagyobb szeretet bizonyítéka. Nem számított a vagyon, a hatalom, az életöröm; természetesnek vette, hogy kardot köt és meghal a kereszténység közös ügyéért.” (Juhász Kálmán:  A Csanádi Püspökség története (1500–1552), 56. o.)

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Fotó: Chaholy Frenc püspöknek a mohácsi csatatéren megtalált sisak‑kalapja. Ma a Bécsi Hadtörténeti Múzeumban látható.