Talán nem tűnik közhelynek a megállapítás: templom csak ott épül, ahol az embereknek van hite, Isten házában ugyanis a közösség is otthonra talál. Az erős hit és elhatározás mellett azonban kitartás is szükséges ahhoz, hogy az elgondolás testet öltsön. Szükséges továbbá az összefogás, a közös munka a közös cél érdekében. Végezetül pedig: templomot egyetlen közösség tagjai sem csupán önmaguknak építenek, hanem a hitben felnövő, vallásához, hagyományaihoz, imádságaihoz ragaszkodó unokáknak, dédunokáknak és az eljövendő generációknak.
A szerény méretű, ugyanakkor a jelenkor elvárásainak megfelelő, modern stílusú újmosnicai római katolikus templom mindezt jelképezi. Ahhoz ugyanis, hogy 2020. augusztus 30-án délután Pál József Csaba temesvári megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében Szent Gellért tiszteletére konszekrálhassa a közösség templomát, sokak hite, kitartása, összefogása egyesült.
Több évtizeddel ezelőtt az újmosnicai római katolikus közösség egy család otthonában, magánházban gyűlt össze a vasárnapi szentmisékre. Majd mintegy 20 esztendeig a helyi református templom ajtaja nyílt meg havonta a katolikus hívek előtt, és Gazdáné Mátyus Melinda, a református gyülekezet lelkésze mindig nagy szeretettel fogadta be a keresztény testvérközösséget. Mindezek ellenére a katolikus hívekben egyre erősödött az elhatározás: saját templomot szeretnének. Aki pedig a cél eléréséhez az első lépéseket megtette, egy határozott, kitartó asszony, Lőrincz Irénke (néni) volt. Mint azt a templomszentelés előtt a helyszínre érkező főpásztornak elmondotta, azzal a kéréssel fordult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy földterületet szeretnének a templom építéséhez. És nem nyugodott addig, amíg nem kapott kedvező választ. Nem kérnek semmivel sem többet, csak azt, ami a katolikus vallású, adófizető helyi polgárokat (is) megilleti – érvelt. Végül teljesült a kívánságuk.
Ezt követően a temesvár-gyárvárosi egyházközséghez tartozó újmosnicai közösség Kapor János plébánoshoz fordult, aki 2016. május 23-án megkapta a helyi Polgármesteri Hivataltól az építési engedélyt. A kezdeti lépésekkel kapcsolatban a szentelési szertartás keretében a plébános elmondotta: ma is a Schönstatt apostoli mozgalom megalapítójának, Kentenich atyának a gondolatai jutnak eszébe: „Ne add fel! Istennek még ott is vannak megoldásai, ahol az ember már rég nem lát semmit!” – Közelebb vitt a megoldáshoz Marossy Zoltán akkori Temes megyei alispán segítsége, aki a megyei tanácstól 60 000 lejt eszközölt ki a templom építéséhez, amit ezúton is hálásan köszönünk – fogalmazott Kapor János plébános, akinek a jegyzékében még számos tétel sorakozott: az évi hozzájárulásból, a házszentelésekből és a közösség adományaiból befolyt összeget jelentősen kiegészítette Románia Kormányának vallásügyi államtitkársága, több cég és az újmosnicai polgármesteri hivatal anyagi támogatása, valamint a németországi Lauf-Sasbachtal egyházközség segítőkész tagja, Gerhard Brock által összegyűjtött pénzadomány.
A templomot König Ferenc temesvári architektus tervei alapján a magyarmedvesi székhelyű Roxinov Construct SRL építette, a védőszentet, Szent Gellértet ábrázoló színes ólomüveg oltárkép a marosvásárhelyi Vitral Art Kft. munkája, a homlokzati toronyban lakó harang az innsbruck-i (Ausztria) Grassmayr öntöde műhelyéből, az orgona pedig a magyarországi Viscount Kft.-től származik. Az oltárt az ugyancsak magyarországi, kiskunfélegyházi Bozóki Design Kft készítette. A templom berendezése, vagyis a tabernákulum, a padok, a szobrok és a keresztúti stációk a németországi erlenbadi ferences kolostor házfőnöke, Rita Eble nővér jóvoltából kerültek Újmosnicára, akinek, mivel nem lehetett jelen a szentelésen, Kapor János plébános kérésére ezúton is továbbítjuk szívből jövő köszönetét.
Augusztus utolsó vasárnapján székek és padok sorakoztak katonás rendben, a koronavírus-járvány megfékezését célzó hatályos rendelkezések értelmében egymástól megfelelő biztonsági távolságra a templom előtti frissen nyírt, zöldellő pázsiton. A sors furcsa fintora, hogy azok közül, akik oly sokat fáradoztak céljuk megvalósításán, végül csak korlátozott számban vehettek részt a templomhajóban celebrált konszekrálási szertartáson, az egybegyűltek jelentős többsége hangszórók segítségével kapcsolódhatott be a szentmisébe.
– Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi – fogalmazott szentbeszédének kezdetén a főcelebráns Pál József Csaba megyéspüspök, majd kifejtette: nem csupán azért kiemelkedő ez az ünnep, mert a ’89-es változásokat követően a temesvári egyházmegyében ez már a második újonnan épült templom, hanem azért is, mert a Szent István által 1030-ban alapított csanádi egyházmegye első főpásztorát, az újmosnicai templom védőszentjét, Szent Gellértet 990 évvel ezelőtt szentelték püspökké.
A konszekrálás szertartása keretében a megyéspüspök szenteltvízzel hintette meg a templomhajót és a külső falakat, továbbá az isteni tanítás, az evangélium hirdetésére kijelölt ambót. A liturgia kiemelkedő mozzanata az oltárszentelés volt, amelynek bevezetőjeként Pál József Csaba megyéspüspök Krisztusnak, Isten felkentjének emlékére krizmával kente meg az oltárt, majd a Jézus öt szent sebét jelképező öt edényben elosztott parázsra tömjént hintett, amelynek megtisztító füstje által méltóvá tette azt a szentmiseáldozat bemutatására. Csak ezután kerülhetett sor az oltár feldíszítésére gyertyákkal, oltárterítővel. A szertartás záróakkordjaként a Főpásztor az apostolok emlékére tizenkét keresztet rajzolt a templomhajó falára, végül megáldotta és felszentelte az Oltáriszentséget magába foglaló tabernákulumot.
A szentmise végén a főpásztor méltatta Kapor János plébános eddigi munkáját és Szent Gellért emlékéremmel köszönte meg a temesvár-gyárvárosi egyházközség lelkipásztoraként kifejtett tevékenységét.
A közösség ünnepében és örömében osztozott több egyházmegyés lelkipásztor, Gazda István és Gazdáné Mátyus Melinda református lelkész házaspár, akik a katolikus közösség erősítését is a szívükön viselték, Marossy Zoltán Temes megyei RMDSZ elnök, Florin Octavian Bucur helyi polgármester, valamint Kádár György alpolgármester, akiknek segítségére, mint azt Kapor János plébános elmondotta, kezdettől fogva számítani lehetett.
A liturgia zenei szolgálatát Dumitresc Emil temesvár-gyárvárosi kántor és családja, Dumitresc Norbert temesvár-józsefvárosi kántor, Dumitresc Mihály és Dumitresc Csilla látta el, az általuk előadott egyházi és népénekek nem csupán a konszekrálás ünnepi perceit emelték, hanem Szent Gellért alakját is közel hozták a hívekhez.
A szentmisét követően az újmosnicai református gyülekezet férfikara a templom előtti téren énekkel köszöntötte az ünneplő katolikus testvérközösséget. Végezetül a jelenlévők agapén vettek részt.
Egy templom felépítése megerősíti az együvé tartozás érzését a közösségben. Az újmosnicai Szent Gellért templom ékes bizonyítéka annak, hogyan segíthetik különböző vallású és anyanyelvű emberek egy közösség álmának megvalósulását, és ily módon hogyan válik egy templom építése megtartó erővé. Mert templomot egyetlen közösség tagjai sem csupán önmaguknak építenek…
Sipos Enikő