Ferenc pápa január 27-én, hétfőn elmagyarázta, szerinte hogyan NEM szabadna működnie a kommunikációnak, és visszautalt a Bibliára, Bábel tornyára.
Stefan von Kempis – Vatikánváros
„Az új bábeli tornyok: mindenki beszél és nem értik egymást.” Ez volt az üzenete az egyházi média képviselőinek egy audiencia során. A kommunikációnak hidakat kell építenie, és le kell bontania a megosztottságot; ez a „szeretet cselekedete”.
„Tegyük hát fel magunknak a kérdést: Hogyan vethetünk reményt a sok kétségbeesés közepette, amely megérint és kihívások elé állít bennünket? Hogyan gyógyítsuk meg a megosztottság vírusát, amely a közösségeinket is fenyegeti? Kommunikációnkat ima kíséri-e? Vagy a végén csak a vállalati marketing szabályai szerint kommunikálunk az egyházról? Mindezeket a kérdéseket fel kell tennünk magunknak”.
Rengeteg kérdés
Ferenc pápa az országos püspöki konferenciák kommunikációs felelőseihez intézte beszédét, ami egy ilyen beszédhez képest szokatlan módon egy csomó kérdéssel kezdődött. „Tanúságot teszünk mi arról, hogy az emberi történelem nem végződik zsákutcában? És hogyan tudunk más perspektívát mutatni egy olyan jövő számára, amely még nem íródott meg? (…) Tudjuk-e közvetíteni, hogy ez a remény nem illúzió? A remény soha nem csal meg; de tudjuk-e, hogyan közvetítsük ezt? Tudjuk-e kommunikálni, hogy mások élete szebb lehet, akár rajtunk keresztül is? Tudok-e a magam részéről szépséget kölcsönözni mások életének? És tudjuk-e kommunikálni és meggyőzni másokat arról, hogy a megbocsátás lehetséges?”
„Engem jobban érdekel a természetes intelligencia, mint a mesterséges intelligencia”
A keresztény kommunikációnak „meg kell mutatnia, hogy Isten országa közel van”, és „túl kell mutatnia a banalitáson, a gonoszságon, az előítéleteken és a sztereotípiákon”. Ez nagy kihívás, amelyet csak közösen lehet vállalni. Ferenc pápa ennek megfelelően több hálózatépítést javasolt kontinentális és egyetemes szinten. „A hálózati készségek, a tudás és a személyes hozzájárulások hálózatba szervezéséről van szó, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtsunk, és mindenkit megmentsünk a kétségbeesés és a dezinformáció tengerétől.” Az új technológiákat nem szabad „bálvánnyá emelni”. „Egy dolgot bevallok: jobban aggódom a természetes intelligencia miatt, amelyet fejlesztenünk kell, mint a mesterséges intelligencia miatt!”
A Szentatya előszeretettel hangsúlyozza, hogy az egyház „per tutti”, vagyis „mindenkiért” van. Erre hétfőn a média és a kommunikáció területével kapcsolatosan is utalt.
A hálózatunk mindenkié
„Kedves Testvérek, a hálózatunk mindenkié. Mindenkié! A katolikus kommunikáció nem valami különleges dolog, nem csak a katolikusoknak szól. Ez nem egy kerítés, ami mögé elzárkózunk, nem egy szekta (…), nem! A katolikus kommunikáció a tanúságtétel olyan nyitott tere, amely tudja, hogyan kell meghallgatni és felismerni Isten országának jeleit. Ez a valódi kapcsolatok befogadó tere.” A döntő kérdés tehát a következő: „A szolgálataink, az egymással való kapcsolataink, a hálózatunk valóban egy úton lévő egyházé?”.
Az egyházi kommunikációs szakemberek ezen a hétvégén Rómában ünnepelték a sajátos szentévi zarándoklatukat. Ennek része volt az átvonulás a Szent Péter templom Szent Kapuján és a pápai audiencia, mindkettőre január 25-én, szombaton került sor.
A Szentév következő hasonló nagy eseménye február hónapban a fegyveres erők, a rendőrség és a rendvédelmi erők, az alkotóművészek, valamint a diakónusok zarándoklata.
Forrás: www.vaticannews.va/de