A temesvári Szent György székesegyházban Pál József Csaba megyés püspök április 5-én, pénteken a 7.15 órakor kezdődő szentmise keretében megáldotta azokat a zarándokokat, akik a liturgiát követően innen indultak a medjugorjei kegyhelyre. A csoport lelkivezetője Ionuc Hojda újmoldovai plébános. A résztvevő 60 hívő az egyházmegye több plébániájáról és közösségéből érkezett. A liturgia zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista látta el.
Bevezetőjében a megyés püspök üdvözölte a jelenlévőket: – Nagy szeretettel köszöntöm mindannyiukat, különösen azokat, akik ma zarándoklatra indulnak Medjugorjéba, és több közösségből érkeztek: Újmoldova, Detta, Resicabánya, Berestya, Temesvár, Temeskenéz, Ötvösd, Dunaszentilona. Külön áldást kérünk a Jóistentől erre a zarándoklatra.
Homíliájában a főpásztor a Szentírás erre a napra szóló tanítására, Szent János evangéliuma 21. fejezetének 1-14. versére hivatkozva kiemelte: – Ti Jézussal együtt lesztek az úton, és a zarándoklat különböző pillanataiban, különböző helyzeteiben biztosan fel fogjátok fedezni Őt. Nemcsak a cél a fontos, hanem maga az út, az utazás Jézussal. Ezen a zarándoklaton, ezen az utazáson azt is felfedezitek, hogy nagyon különbözőek vagytok. Különböző nyelveken beszéltek: románul, csehül, horvátul, bolgárul, magyarul, de különböztök korban, mentalitásban is. Az apostolok is nagyon különbözőek voltak. De ha van köztünk szeretet, a különbözőség értéket jelent, gazdagít bennünket, életünk változatosabbá válik. A zarándoklat nem zárja ki a szenvedést és a megpróbáltatásokat. De ezek a szenvedések Isten közbelépésének lehetőségeit jelzik.
A szentmise végén az egyházmegye főpásztora egy-egy szentképet nyújtott át a zarándokoknak, akik a csoportkép után indultak a medjugorjei Szűzanya kegyhelyére.
A temesvári Püspökség sajtóirodája