Szeptemberi imaszándékát kísérő videóüzenetében Ferenc pápa azért imádkozik, hogy „mindenki a szívével hallja meg a föld, valamint a környezeti katasztrófák és az éghajlatváltozás áldozatainak kiáltását, személyes elkötelezettséget vállalva az általunk lakott világgal való törődés mellett”.
Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán
Figyelembe véve az egész világon emelkedő hőmérsékletet, azt mondhatjuk, hogy a Föld „lázas” – állítja Ferenc pápa e havi imaszándékát ismertető videóüzenetében. A föld „beteg”, folytatja, „mint bárki, aki beteg”. „De hallgatunk erre a fájdalomra?” – kérdezi. „Halljuk-e a környezeti katasztrófák több millió áldozatának fájdalmát?” Üzenetében a Szentatya megjegyzi, hogy e katasztrófák miatt leginkább a szegények szenvednek, különös tekintettel azokra, akik árvíz, hőhullám vagy aszály miatt kénytelenek elhagyni otthonukat. A válaszunk – folytatja – legyen átfogó, és nemcsak ökológiai, hanem „társadalmi, gazdasági és politikai” cselekvést is magában kell foglalnia. „El kell köteleznünk magunkat a szegénység elleni küzdelem és a természet védelme mellett, megváltoztatva személyes és közösségi szokásainkat.” Ferenc pápa szeptemberi imaszándékában – amikor az Egyház a „teremtés évszakát” ünnepli – azt kéri, hogy „mindenki a szívével hallja meg a Föld, valamint a környezeti katasztrófák és az éghajlatváltozás áldozatainak kiáltását, személyes elkötelezettséget vállalva a világ iránt, amelyben élünk”.
A teremtés nyög
A szeptemberi imaszándék az Átfogó Emberi Fejlődés előmozdítását szolgáló Dikasztériummal együttműködésben készült. A pápa videóüzenetét kísérő sajtóközleményben a Dikasztérium prefektusa, Michael Czerny jezsuita bíboros hangsúlyozza: „A teremtés nyög. Szenvedését az emberek okozzák, akik eredetileg őrzői voltak, most pedig leigázói”. Czerny bíboros azonban rámutat, hogy Ferenc pápa a Teremtett világ iránti törődés ima világnapjára írt üzenetében arra hívja a keresztényeket, hogy „reménykedjenek és a teremtéssel együtt cselekedjenek, amit úgy is fordíthatnánk, hogy „éljünk a hitben”.
A prefektus megjegyzéseit Frédéric Fornos jezsuita atya, a Pápa Ima-világhálózatának nemzetközi igazgatója is megismétli. A hálózat teszi közzé minden hónapban a pápa imaszándékát. „A föld sír, ahogy a környezeti katasztrófák és az éghajlatváltozás áldozatai is – mondja Fornos atya. Ferenc pápa „imára hív bennünket, mert csak az ima ébresztheti fel elaltatott szívünket”.
Forrás: www.vaticannews.va/hu