Októberben, a rózsafüzér és a missziók hónapjában a Temesvári Egyházmegye több, Szűz Mária tiszteletére szentelt templomában is templombúcsút ünnepelnek. Ezek közé tartozik a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templom is, amelynek titulusa: Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya. Dumitru Daniel helyi plébános meghívására a 10 órakor kezdődő román nyelvű, valamint a 11.30 órakor kezdődő magyar nyelvű szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Román János lelkipásztor, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója volt. Koncelebrált: Daniel Dumitru plébános és Váncsa Csaba segédlelkész. A szentmise keretében felcsendült gyönyörű Mária-énekeket Dumitresc Emil kántor és családja adta elő.
Szentbeszédében Román János atya arra buzdította a jelenlévőket, hogy minél gyakrabban imádkozzák a rózsafüzért, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt imát, aki – mint Román János atya mondta – „a mi hatalmas közbenjárónk”. – Jövőre lesz 70 éve, hogy az Európai Unió jól ismert zászlaját használjuk. A kék alapon tizenkét csillagot ábrázoló lobogó a Jelenések könyvében található képre utal: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona”. Ennek a zászlónak a megalkotója Arsène Heitz, egy francia rajzoló és gyakorló katolikus. Azt akarta, hogy az Európai Unió Mária földjévé váljon. Legalább mi, akik ismerjük ezt az igazságot és ennek a zászlónak a történetét, gondoljunk arra, hogy ennek a kontinensnek, ennek az Egyesült Európának a Mennyei Édesanya otthonává kell válnia, a Boldogságos Szűz Mária királynő által vezetett országnak kell lennie. Ahogy a 2025-ös jubileumi év felé tekintetünk, gondoljunk az európai zászló történetére is, és próbáljunk meg úgy viselkedni, mint Mária gyermekei, tudatában annak, hogy Mennyei Édesanyánk imádkozik és közbenjár értünk, mellettünk áll – mondotta homíliájában a szónok.
Az egyetemes könyörgés során a jelenlévők imádkoztak Ferenc pápáért, Pál József Csaba megyés püspökért és a római püspöki szinódus minden résztvevőjéért, a házaspárokért, a fiatalokért és a gyermekekért, különösen a szenvedőkért, azokért, akik Boldog Adolph Kolping példáját követve a rászorulók segítségére sietnek, valamint a közösség elhunyt tagjainak lelki üdvéért.
A szentmise végén Dumitru Daniel plébános megköszönte Román János atyának, hogy ezen a vasárnapon a plébániai közösség tagjaival együtt ünnepelte az 1901. október 13-án felszentelt templom búcsúját, továbbá emlékeztette az egybegyűlteket arra, hogy a következő vasárnap a missziók vasárnapja lesz, amikor a Temesvári Egyházmegye templomaiban a missziókért meg a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt erre a célra fordítják.
A temesvári Egyházmegyei sajtóirodája