Idén a Szent György székesegyház felszentelésének évfordulóját találkozóval és szentmisével ünnepelte az egyházmegye papsága, az itt tevékenykedő szerzetesek és a hívek.
Az ünnepi program már kora délután elkezdődött: a Gerhardinum Római Katolikus Líceum dísztermében 14:30 órai kezdettel találkozóra került sor, amelyen papok, diakónusok, szerzetesek és a családpasztoráció munkatársai vettek részt. A rendezvény meghívott előadója Msgr. Renzo Bonetti, az olasz püspöki konferencia országos családirodájának korábbi igazgatója volt, aki a házasság szentségéről tartott előadást. Az értekezés keretében Renzo Bonetti lelkipásztor feltette a kérdést: vajon mi, papok képesek vagyunk-e olyan házaspárokat képezni, akiknek sikerül túlélniük egy hit nélküli világban? Majd olyan témákat érintett, mint a házasság szentségének megerősítő mivolta, a házaspárok missziós tevékenysége, a Jézussal való közösség, a család értéke.
A találkozót követően Pál József Csaba megyés püspök szentmisét mutatott be a Szent György székesegyházban, amelyen koncelebrált Strahil Kavalenov főpásztor, Ruszében székelő nikápolyi bolgár püspök, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, Renzo Bonetti lelkipásztor, a székeskáptalan tagjai, valamint a papok népes csoportja.
A szentmise zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert orgonista és az általa vezetett Exultate énekkar, valamint a Iustin Călin által vezetett Harmonia Christi ifjúsági kórus látta el.
Bevezetőjében a megyés püspök üdvözölte Strahil Kavalenov főpásztort és Ioan Călin Bot görögkatolikus püspököt, Mihai Vătămănelu nagyváradi görögkatolikus általános helynököt, Mihai Tegzeș nagyváradi görögkatolikus pasztorális helynököt, és megköszönte részvételüket a liturgián: – Örvendek, hogy a hívek ma is ilyen nagy számban érkeztek a búcsús liturgiára. Arra buzdítom önöket, hogy legyen öröm a szívükben, így ünnepeljünk együtt.
Homíliájában Renzo Bonetti lelkipásztor elmondta: – Az Egyház a Jézus által szeretett személyek közössége. Ennek megfelelően Ő így szól hozzánk: Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. Aki követni akar… – mondja Jézus. Ez egyéni döntést jelent. Jézus mindenkihez szólt, ugyanakkor mindegyikünket egyénileg hív meg.
A liturgia végén Pál József Csaba megyés püspök Szent Gellért emlékérmet nyújtott át Strahil Kavalenov bolgár főpásztornak, Ioan Călin Bot görögkatolikus püspöknek és Renzo Bonetti lelkipásztornak.

A temesvári Püspökség sajtóirodája