Pál József Csaba megyés püspöknek az állandó diakónusi szolgálatról szóló, papokhoz és világiakhoz intézett májusi levelében a következő olvasható: A Romániai Püspöki Konferencia 2018-tól az állandó diakonátus mellett döntött Romániában. Ha ismer olyan férfiakat, akik érdeklődnek és alkalmasak lennének erre a szolgálatra, kérjük, irányítsák őket a plébánosaikhoz, és amennyiben alkalmasnak tartják őket, vegyék fel a kapcsolatot a Püspökséggel, a jelöltekről készített írásbeli ajánlással. „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9, 38). A felhívásra igenlően és a jelenlétükkel is válaszoló jelöltek első találkozójára június 15-én, szombaton 17 órakor került sor a temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében, Pál József Csaba megyés püspök és Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök jelenlétében. A találkozón részt vettek a jelöltek házastársai, valamint az illető közösségek plébánosai: Dirschl Johann általános helynök, temesvár-belvárosi plébános, Máthé Lajos újszentesi plébános, Cristinel Balan lovrini plébániai kormányzó, Kozovits Attila perjámosi plébános, Veniamin Pălie főesperes, a resicabányai Havas Boldogasszony plébánia plébánosa. A jelöltek Csanádról, Újszentesről, Perjámosról, Lovrinból, Arad-Ségáról, Resicabányáról Krassóvárról, Temesszlatináról és Temesvárról érkeztek.
Bevezetőjében a megyés püspök üdvözölte a jelenlévőket, és néhány általános tényt említett: – Világszerte a papság mintegy tizede diakónus. Országos szinten eddig hat állandó diakónus szolgál, három a mi egyházmegyénkben és három a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében. Az állandó diakónus a papság része, ezért alapos képzésben kell részesülnie. Aki nem házas, amikor diakónussá szentelik, akkor cölibátusban élő állandó diakónus lesz. Aki házas, legalább 5 éve kell házasságban élnie, példás családi élettel kell rendelkeznie, és a feleségének egyet kell értenie a döntésével. A jelölt minimális életkora 35 év. Az állandó diakónusok önkéntesen szolgálnak.
A továbbiakban Pălie Veniamin plébános, az állandó diakónusok képzéséért felelős lelkipásztor Az állandó diakónusok életének és szolgálatának direktóriumából idézett: – Az állandó diakonátust a II. Vatikáni Zsinat az ősi hagyomány folytatásaként és a Trienti egyetemes Zsinat kifejezett óhajával összhangban élesztett újra föl. A diakónus szolgálatát a szent szolgálat három sajátos feladatának gyakorlása határozza meg. A tanítás feladata a diakónus számára azt az elhivatottságot jelenti, hogy hirdesse a Szentírást, tanítsa és buzdítsa a népet. Ezt fejezi ki az, hogy a szentelés szertartása során átadják neki az Evangéliumos könyvet. A megszentelés feladata a diakónus szolgálatában az imádságban, az ünnepélyes keresztelésben, az Eucharisztia őrzésében és az áldoztatásban, az esketésben, a temetésben és a szentelmények kiszolgáltatásában nyilvánul meg. Ebben mutatkozik meg, hogy a diakónusi szolgálat forrása és célja az Eucharisztia és nem merülhet ki puszta szociális szolgáltatásokban. A kormányzás feladatát azáltal gyakorolja, hogy a szeretet cselekedeteinek szenteli magát, s az egyházi élet és közösség bizonyos részeiben, főként a karitatív tevékenységben irányító szerepet visz. Ez a diakónus legjellemzőbb szolgálata.
Ugyanakkor Pălie atya kérdéssel fordult a jelenlévő házastársakhoz is: – Hogyan látják most a férjüket, aki az állandó diakónusi szolgálatra jelentkezik?
Előadásában Pălie Veniamin plébános kifejezetten hangsúlyozta: nagyon fontos a megyés püspökkel és a plébánosokkal való közösség, az egyházban való felelősségteljes szolgálat, valamint a jelölt teológiai és lelki felkészültsége.
Az előadást az egyházmegye különböző közösségeiben szolgáló két állandó diakónus, Baum Péter és felesége, Melinda, valamint Kiss Mihály tapasztalatai egészítették ki.
A találkozó végén a főpásztor néhány konkrétumot említett a tanulmányi évekre vonatkozóan – 4 éves képzés magyar nyelven a Gyulafehérvári Seminarium Incarnatae Sapientiae Római Katolikus Teológiai Intézetben, román nyelven a Iasi-i Szent József Római Katolikus Teológiai Intézetben –, illetve a beiratkozásra és a felvételi vizsgára vonatkozóan.
A találkozó Pál József Csaba megyés püspök imájával és áldásával ért véget.

A temesvári Püspökség sajtóirodája