Az alábbiakban olvasható Ferenc pápa március 2-i, vasárnapi Angelus imájának szövege. Betegsége miatt a Szentatya nem tudta nyilvánosan elmondani az imát, de a Vatikán közzétette az előkészített szöveget.

Vatican News

Kedves Testvéreim, a vasárnapi evangéliumban (Lukács 6:39-45) Jézus az öt érzékszerv közül kettőre hívja fel a figyelmünket: a látásra és az ízlelésre.
Ami a látást illeti, Jézus felszólít bennünket: formáljuk a szemünket, hogy jól megfigyeljük a világot, és szeretettel ítéljük meg felebarátainkat. Azt mondja: „Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.” (42. v.). A testvéri figyelmeztetés csak ezzel a törődő, gondoskodó tekintettel lehet erény. Mert ha nem testvéri, akkor nem figyelmeztetés!
Ami az ízlelést illeti, Jézus emlékeztet bennünket arra, hogy „A fát a gyümölcséről lehet megismerni.” (44. v.). És a gyümölcsök, amelyek az embertől származnak, például a szavak, amelyek az ajkáról fakadnak: „Hisz a száj a szív bőségéből beszél.” (45. v.). A rossz gyümölcsök az erőszakos, hamis, közönséges szavak; a jók pedig az igaz és becsületes szavak, amelyek ízesítik a beszélgetéseket.
Most megkérdezhetjük magunktól: Hogyan tekintek a többi emberre, akik a testvéreim? És hogyan érzem, ők hogyan tekintenek rám? Jóízűek-e a szavaim, vagy keserűség és hiúság árnyalja őket?
Testvéreim, ezeket a gondolatokat ismét a kórházból küldöm nektek, ahol, mint tudjátok, néhány napja az orvosok és az egészségügyi személyzet gondozásában vagyok, akiknek köszönöm azt a figyelmet, amellyel ápolnak. Szívemben érzem a gyengeségben rejlő „áldást”, mert éppen ezekben a pillanatokban tanulunk meg még jobban bízni az Úrban. Ugyanakkor hálát adok Istennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy testben és lélekben osztozzam megannyi beteg és szenvedő ember állapotában.
Szeretnék köszönetet mondani az imákért, amelyek a világ számos pontján oly sok hívő szívéből szállnak az Úrhoz: Érzem mindannyiuk szeretetét és közelségét, és úgy érzem, hogy Isten népe „hordoz” és támogat ebben a különleges időszakban. Köszönöm mindannyiótoknak!
Én is imádkozom értetek. És különösen a békéért imádkozom. Innen nézve a háború még abszurdabbnak tűnik. Imádkozzunk a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Libanonért, Mianmarért, Szudánért, Kivuért. Bízzuk magunkat Máriára, a mi Édesanyánkra. Kellemes vasárnapot kívánok és viszontlátásra!

Forrás: www.vaticannews.va/de

Fotó: www.vaticannews.va/ro